Kiegészítés Naptár nézetben

Kategória:

A naptár nézetben láthatod, mely napokra vettél fel előzőleg tankolásokat  a Tankolások / Töltések oldalon, illetve látogatásokat a Fix utak / Mobil app oldalon.
Felül a felvitt távolság értékeként olvashatod, hogy az eddigiek alapján összesen hány kilométernyi utat rögzítettél (a megtett távolságokat az egyes napoknál is láthatod), és jelenleg hogy áll a céges / magánutak aránya.
Az elszámolandó távolság pedig a kezdő és a hó végi záró óraállások különbsége – tehát arra kell törekedni, hogy ez a két érték tökéletesen egyezzen, így lesz fedve az autó teljes havi futása utakkal (zárójelben láthatod, mennyi hiányzik még, vagy esetleg mennyivel lépted túl).

Kattints duplán arra a napra, amelyre további utazást szeretnél rögzíteni az előzőleg rögzített Fix utakon, Tankolásokon kívül!

A részletező ablak bal oldalán kattints az lehetőségre, vagy használd a billentyűkombinációt! Az Autók menüpontban Alapértelmezett napi indulás / érkezés mezőben beállított pontot automatikusan kitöltjük első és utolsó állomásként is. Ha az előző napon nem az Alapértelmezett érkezési helyen végeztél, akkor az előző napi utolsó pont lesz a napi első állomás. A legördülő menüből válaszd ki a listából a meglátogatott partneredet (akár újat is hozzáadhatsz a Új partner felvitele lehetőséggel)! A találati lista szűkítéséhez kezdd el begépelni a partnered nevét!

Így bekerül a partner a látogatási listába, a kiszámított távolság, valamint a hozzá rendelt Utazás célja is megjelenik, ebbe a mezőbe kattintva (vagy tab billenytűvel továbblépve) másikat is választhatsz, vagy akár újat is megadhatsz hozzá! Ha magán utazási célt választasz, ezt külön láthatod a jelölőmezőben is. Figyelj oda, ez fogja meghatározni, hogy az adott pont látogatásánál (és onnan távozásnál is) céges vagy magánútként számoljon-e a program!

A tankolás, mint utazási cél semleges. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az adott napra tankolást rögzítesz, az út típusa az előtte és utána szereplő utazási célnak megfelelően alakul. Ha előtte és utána egyaránt céges utazási cél szerepel céges útnak, ha pedig vagy előtte vagy utána magán utazási cél szerepel magán útnak számít. (A törvény szerint magán partnertől indulva, és magán partnerhez érkezve minden esetben magán úttal kell számolni.)Amennyiben éppen teljesen más útvonalon közlekedtél, szükség esetén a távolságot is felülírhatod esetileg a megfelelő mezőbe kattintva.

Ha további partnerek látogatását is rögzítenéd, alehetőségre kattintva (vagy tab billentyűvel továbblépve) kattintva tudsz új sort nyitni az előző alá, és kiválasztani a megfelelőt.

A lehetőséggel tudsz a listába már meglévő alá vagy fölé új sort beszúrni, a opcióval pedig akár át is rendezheted a meglévők sorrendjét. A ikonra kattintva tudsz sort törölni.

A partnerek egymáshoz mért távolságadatait értelemszerűen mindig azonnal frissítjük, bármilyen újat szúrsz is be, vagy változtatod a látogatási sorrendet.

Lehetőséged van olyan napra is további utakat beszúrni, melyekre korábban Fix utakat vagy akár Tankolást rögzítettél. Ilyenkor a Fix utak és Tankolások szürkével jelennek meg, helyettük nem tudsz másik pontot kiválasztani, de ki tudod egészíteni beszúrással, illetve a sorrend, vagy a távolságadat is módosítható.
Miután minden látogatást kitöltöttél, kattints a Mentés gombra!
Választhatod azt a lehetőséget is, hogy a naptárban itt közvetlenül egy új napot választasz, vagy a gombbal az előző, illetve a gombbal a következő napra lépsz! A bevitt adatokat ilyenkor automatikusan mentjük, nem szükséges külön a Mentés gombra kattintanod!

Az alsó összesítőben folyamatosan nyomon követheted, éppen hogy áll a teljes hónapra , illetve az adott tankolási szakaszra vagy szakaszokra megtett távolság, valamint az összes napi út, és a céges / magánutak aktuális aránya is nyomon követhető.
Az első tankolási szakasz a kezdő óraállás és az első tankolásnál megadott óraállás különbsége, középső szakaszok a tankolásoknál megadott óraállások különbségei, az utolsó szakasz az utolsó tankolásnál megadott és az adott hónap végi záró óraállás különbsége.

A napra vonatkozó összes tankolási szakasz adatait megjelenítjük, így tankolás napján a tankolással zárult szakaszt és a tankolás utáni szakaszt is. Ez az új megjelenítés segít, hogy könnyebben megtaláld a tankolási szakaszokban lévő esetleges eltéréseket. Ha a kurzort az egyes sorokra ráviszed, az adott tankolási szakaszokhoz tartozó utakat kiemeli a program, sőt felirattal jelezzük, hogy a tankolási szakasz a napra vonatkozóan melyik partnertől melyik partnerig tart.

tankolási szakaszok - útnyilvántartás

A tankolási szakaszok grafikus megjelenítése segít, hogy könnyen megtaláld és javítani tudd az esetleges eltéréseket.
Naptár nézetben a felső összesítő jobb oldalán lenyíló menüpontban kattints a Tankolási szakasz gombra.

A megnyíló ablakban láthatod az aktuális havi tankolási szakaszok és a havi utak km eltéréseit.

tankolási szakaszok és havi utak km eltérései

Felül, az egyes tankolási szakaszokra kattintva a tankolási szakasz kezdő dátumára ugrik a program és a fentiek alapján módosíthatod útjaidat. A tankolási szakaszok esetében 3% km eltérés megengedett, mert a valós fogyasztás változhat.

Az alsó ábrán a hónapban eddig/összesen felvitt távolságot láthatod és a felvitt utak alapján a km óra állását, ami alapján hónap közben is ellenőrizheted a km óra állást

Az adatbevitel során arra kell törekedni, hogy az útnyilvántartás nyomtatása előtt a felvitt és az elszámolandó távolságok végül megegyezzenek! Ezt akár további látogatások felvitelével, kisebb eltérés esetén a program által kiszámolt távolságok manuális módosításával is elérheted vagy használhatod a havi távolságkorrekció funkciót is. Ezt a felső összesítő jobb oldalán lenyíló menüpontból vagy a tankolási szakaszok km eltérései megnyíló ablakból tudod elindítani.

Ha a tankolási szakaszokban mindenhol egyezés van, értelemszerűen a teljes hónapban is egyezni fog a felvitt és az elszámolandó távolság, és kész is vagy!

Figyelj arra, hogy az Útajánlás funkció használata során csak a Fix utak maradnak rögzítve, az Eseti utak törlésre vagy felülírásra kerülnek.

Tetszett a cikk?



Hasonló bejegyzések

Oszd meg ismerőseiddel