Kiküldetési rendelvény: Elszámolható “munkába” járás a home office mellett?

Az elmúlt 2 évben jelentősen megváltoztak a szokásaink, különösen igaz ez a munka világára, azon belül is a munkába járásra. 2020 tavaszán aki csak megtehette, átváltott otthoni munkavégzésre, és bár a cégek egy része azóta szeretné ismét az irodáiban látni az alkalmazottjait, a piac átrendeződése miatt nem mindig egyértelmű a helyzet, ahogy az elszámolás sem.

Nyíltak azonban új lehetőségek is, a kérdés: mik ezek, és kik profitálhatnak belőlük?

Munkába járás a 2020-as években

Megesik, hogy a munkavállaló 2020 előtt ugyan természetesnek vette a napi, akár hosszabb levezetendő távolságot a munkahelyére. Ez el nem számolható munkába járás volt, de mára a munkáltatók nem feltétlenül ragaszkodnak a mindennapi munkába vezetéshez. Amikor viszont ténylegesen be kell menni, az vajon munkába járásnak vagy kiküldetésnek számít?

Hogyan számolható el a cég székhelyére való alkalmi bejárás home office-ból?

Az első és legfontosabb szempont ennek a meghatározásához az, hogy a munkavállaló hol dolgozik munkaszerződése szerint. Új lehetőségek nyíltak meg azok számára, akik korábban saját gépkocsijukkal jártak munkába napi szinten, de azóta távmunkaszerződésre váltottak. Abban az esetben, ha a munkavállaló kizárólag otthonról végez munkát, a cég székhelyére történő bejárás nem minősül munkába járásnak, tehát az utazási költsége elszámolható kiküldetési rendelvény vezetésével.

Vegyünk egy példát:

Jakab Kecskeméten lakik, a cég székhelye, ahol dolgozik, Budapesten van. Korábban napi szinten bejárt Budapestre, ezt a cég egy havi fix összeggel támogatta, ez az összeg viszont az emelkedő benzinárak miatt Jakabnak, az összeg munkabérbe való belehelyezése után fizetendő járulélok miatt pedig a munkáltatójának nem érné meg. Amikor az irodai munkavégzés otthonira változott, a cég gyorsan tudott reagálni a helyzetre, és a szerződésük távmunkaszerződésre változott, amivel Jakab időt, a cég pedig pénzt tudott spórolni.

Azóta Jakab csak akkor jár be a cég székhelyére, amikor fontos, hogy személyesen ott legyen. Mivel Jakab szerződése szerint kizárólag otthonról végez munkát, ezért ezeket az utakat a lakóhelye és a cég székhelye között kiküldetési rendelvény formájában el tudja számolni, csakúgy, mint az otthonáról partnerekhez történő kiküldetéseket.

Mivel gyakorlatilag munkahelynek minősül az otthona, így akárhova megy céges okból, egy út sem számít munkába járásnak számára, tehát mindegyiket el tudja számolni.

Win-win szituáció kiküldetési rendelvénnyel

A munkáltatója boldog, hiszen végre ki tudja fizetni Jakabot úgy, hogy mindkét félnek megérje. Amikor a cégnek szüksége van Jakab mobilitására, akkor lehetősége van a béren kívüli kifizetésére kiküldetési rendelvény formájában anélkül, hogy járulékokat kelljen fizetnie utána, vagy épp cégautóadót. Jakab pedig honorálva érzi magát, hiszen el van számolva minden céges útnál felmerülő költsége, ráadásul – ha nem muszáj – ingáznia sem kell napi szinten Kecskemét és Budapest között.

 

kiküldetési rendelvény home office

Amennyiben viszont a szerződés szerint a munkavállaló a cég székhelyén végzi a munkát, úgy nincs lehetősége a munkába járás elszámolására ilyen kedvező formában. Ebben az esetben csak azok az utak számolhatóak el kiküldetési rendelvénnyel – cégautóadó kifizetése nélkül – , amit a munkavállaló a cég székhelye és a kiküldetés helye között tesz meg, ebbe az otthona nem tartozik bele.

Nem véletlen, hogy egyre több cég választja a kiküldetési rendelvényt elszámolási formaként, hiszen a fentebb említett, igen kedvező feltételek arra sarkalják a vállalkozásokat, hogy újragondolják a meglévő módszereket és ahol lehet, fenntarthatóbb megoldásokhoz folyamodjanak.

“A munkavállalók mellett mások is számolhatnak el költséget kiküldetési rendelvénnyel?”

Bizony, más jogviszonyok (pl. megbízási, tagi, vezetői tisztségviselői, vagy választott tisztségviselői jogviszony) alapján is állíthatnak ki magánszemélyek kiküldetési rendelvényt. Alkalmazható akkor is, ha az illető a tevékenységért nem részesül juttatásban, azt „közérdekű” munkaként végzi, és csak a járműhasználattal kapcsolatos költségeinek megtérítését kéri.

Mennyit lehet elszámolni kiküldetési rendelvénnyel?

Ügyfélkörünkben átfogó felmérést végeztünk, melynek az lett az eredménye, hogy évente átlagosan 1,5 millió forintot számolnak el saját gépkocsi használatra autónként.

Emellett a kiküldetési rendelvényt maga a vállalkozás tulajdonosa/ügyvezetője is alkalmazhatja, ha saját autóját használja a cégében. 1000 km-enként (480 Ft-os üzemanyagárral számolva) 60.000 Ft körüli összeget lehet elszámolni vele.

Egy másik előnye a kiküldetési rendelvénynek, hogy 2018-tól nemcsak a saját- vagy házastárs autóját lehet erre a célra használni, hanem közeli hozzátartozó tulajdonában álló gépkocsi használata esetében is igényelhető a költségtérítés.

Hogyan vezessünk kiküldetési rendelvényt?

A papíron vezetett “kézműves” módszerekkel szemben mára egyre több cég és dolgozó számára egyértelmű, hogy rengeteg idő és baki megspórolható az online módszerek használatával. Kiküldetési rendelvény vezetéséhez egy olyan útnyilvántartó program szükséges, amelyre igazak a következők:

  • Mindenhol, minden eszközön elérhető online szoftver támogatja
  • Van hozzá kiegészítő mobilalkalmazás iPhone-ra és Android készülékre is, automata útrögzítés funkcióval
  • Van benne beépített térkép cég- és telephelykereső, ami háztól-házig számolja a partnertávolságokat
  • Szép és logikusan felépített kezelőfelület vezet végig a teendőkön
  • Gyorsan be tudod pótolni az esetleges elmaradásod
  • Neked nem kell sem a jogszabályokhoz, sem a működéshez különösebben értened
  • Kiáll bármilyen NAV ellenőrzést
  • Van benne intelligens útajánlás funkció
  • Partnereidet / útjaidat beimportálhatod a programba Excel-táblázatból
  • Alapnorma választása esetén számol a korrekciós tényezőkkel
  • Automatikusan figyel az adott időszaknak megfelelő jogszabályok betartására
  • Van hozzá állandó fejlesztés és folyamatos szoftverfrissítés
  • A szoftver mellé tartozik hétvégén is elérhető, szakértő ügyfélszolgálat magyar nyelven

A RoadRecord útnyilvántartó programban ez mind megtalálható annak érdekében, hogy automatikusan rögzíthesd útjaidat kiküldetési rendelvényedhez és így gyerekjáték legyen annak vezetésre.

Kipróbálom ingyen!

Kiküldetési rendelvény minta videóval:

Hasonló bejegyzések

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is - ha kell, keményen beleállva a témába - kendőzetlen, saját gondolatokkal.

"Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg."

Barazsy Ákos - az útnyilvántartás szakértőjeBarazsy Ákos
23 390
Olvasók száma
2020első számúüzleti influenszere