Frissítve: 2025.12.02.
A legtöbb Magyarországon élő ember 2024 nyarára már megszokta az utóbbi két és fél évben bekövetkező inflációt és általános drágulást.
A boltok, benzinkutak, webshopok kasszáinál néha még mindig kikerekedik a szemünk 1-1 újabb áremelésnél (sokan 4x-5 is emeltek árat a covid óta), azonban sajnos a hétköznapokban céges szinten nem tudunk jobbat tenni ellene, mint kihasználni az esetleges benne rejlő lehetőségeket.
Szerencsére pont egy ilyen lehetőségre hoztam ma példát.
Tartalomjegyzék
Drágulások az autópiacon
Az autópiacot sem érte másképp a drágulások hulláma, mint az összes többi ipart a világon. 2023-ban 24%-kal, tehát majdnem negyedével nőttek az új autók árai Magyarországon – ez azt jelenti, hogy egy 2022-ben 20 milliós új autó mára 24,8 millióba kerül.
Meg kell azonban említeni, hogy az új autókat nagy mértékben felszívó cégautópiacon is hatalmas változások történtek, amik szerencsére a lízingesekért, nem ellenük dolgoznak.
Rejtett spórolási lehetőségek recesszió idejére
Az nem titok, hogy útnyilvántartás vezetésével a lízing ÁFA 90-100%-a is visszaigényelhető, szemben a lízing ÁFA átalányadóval, ami csupán ennek az 50%-át teszi lehetővé.
Vannak, akik az 50% és 90% közötti különbséget (csaknem a lízing ÁFA felét) eddig sajnálatos módon Állam bácsinál hagyták szívességből tudtuk nélkül, azonban itt az idő, hogy 2024-re végre tanuljunk az elmúlt évekből, és fenntartható, felelősségteljes döntéseket hozzunk.
Márpedig a fenti 20 milliós példából kiindulva mára a lízing ÁFA átalányadóhoz képest átlagosan
2.100.000 Ft-tal több marad annál, aki az útnyilvántartást választja.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy egyre inkább megéri útnyilvántartásra váltani a cégeknek, hanem azt is, hogy ekkora összeget dob ki az ablakon az a vállalkozás, amely továbbra is a langyos vizet ígérő lízing ÁFA átalányadót választja ahelyett, hogy a kezébe venné a sorsát, és útnyilvántartással milliókat spórolna meg futamidőnként.
Érdekes mellékszál, hogy már a magánautósok is évi 1.900.000 Ft-ot számolhatnak el éves szinten kiküldetési rendelvénnyel, járulékmentesen, akár béren kívüli juttatásként is! :)
TIPP: Számold ki lízing ÁFA kalkulátorunkkal, hogy a Te céged pontosan mennyit tud megtakarítani útnyilvántartással!
„Jól hangzik, de hogyan vezessek gyorsan és hatékonyan útnyilvántartást?”
Pontos, egyszerű, és minél kevesebb beavatkozást igénylő módszert keres szinte minden lízingelt cégautós, aki rájön, hogy a lízing ÁFA átalányadóval csak az idejét és cége pénzét pazarolja.
A legjobban egyértelműen azok járnak, akik az útnyilvántartó módszerek közül a RoadRecord automatikus útnyilvántartó applikációjával rögzítik útjaikat, ami akár teljesen a háttérben futva is működik anélkül, hogy bármit is megnyomna rajta az autó vezetője.
Összesen 4 különböző útrögzítő funkció közül lehet választani az applikációban, valamint a beállítási lehetőségek által teljes mértékben, tűpontosan személyre szabható felhasználói profil készíthető a szoftverrel.
Ezután tényleg semmi dolgod nincs, mint elintézni a dolgaidat és a nap végén átnézni és jóváhagyni az aznapi útlistádat.
„Hogyan tudom kinyomtatni az útnyilvántartásomat?”
A mobil applikáció által rögzített utak megjelennek a RoadRecord útnyilvántartó programban, aminek az app mellett van egy számítógépes felülete is, a kettő kéz a kézben jár, egymást kiegészítve.
A számítógépes, böngészőből működő felület főként arra való, hogy hó végén ellenőrizhesd, szükség esetén szerkeszthesd, majd kinyomtathasd NAV-álló útnyilvántartásodat az adott hónapra – mindezt havi 7 perc alatt!
TIPP: Ha bármi okból kifolyólag vakfoltok lennének útnyilvántartásodban, a mesterséges intelligencia által feltuningolt Útajánlás funkció ajánlásokat tesz, hogy mentett lokációid és szokásaid alapján hova utazhattál abban az időszakban, amikor hiányoznak az útjaid. A szoftver ajánlatát el is fogadhatod, de újra el is készíttetheted vele az útajánlást egészen addig, amíg az elvárásaidnak leginkább megfelelő eredményt nem kapod.
„Mit jelent az, hogy a RoadRecord 100%-ban NAV-álló útnyilvántartástokat készít?”
Nyomtatás előtt a RoadRecord beépített házi NAV-ellenőr nevű, digitális funkciója minden olyan ellenőrzést elvégez útnyilvántartásodban, amit egy hús-vér ellenőr is megtenne.
Ez 70 különböző logikai ütközést takar, amik közül ha mindegyiket megfelelőnek tekinti a program, ki is nyomtathatod NAV-álló útnyilvántartásodat. Amennyiben hibát talál benne, javaslatot is ad annak kijavítására, pontosan elmagyarázva a teendőket.
Amikor az útnyilvántartás plusz pénzt jelentett
„Volt egy időszak, amikor csak „útként” tekintettem a céges utakra — nem gondoltam, hogy ezek az utak valaha visszahozhatnak pénzt. Amikor viszont rátaláltam egy cikkre, amely szerint az okosan vezetett útnyilvántartás ma akár autónként 2 100 000 forintot is érhet a céges flottákban, felkaptam a fejem.
Úgy döntöttem, kipróbálom a dolgokat rendesen: minden nap rögzítettem az indulást, érkezést, célt és a km-óra-állást. Néhány hónap múlva világossá vált: az adatok mögött valós érték van — nem feltétel nélküli számítás, hanem valódi, követhető megtakarítás.
Az első év végén, amikor a kimutatást készítettük, akkor döbbentem rá: a szabályosan vezetett utak sorozata adta azt az összeget, amivel többet tudtam visszaigényelni, mint amit bármelyik egyszerű, „csak papír alapú” nyilvántartással reméltem volna.
Most már nem az a kérdés, hogy megéri-e nyilvántartást vezetni — hanem az, hogy miért ne tenném: hiszen egy flottával dolgozó vállalkozásnál az útnyilvántartás nem papírmunkát jelent, hanem értéket.”
Spórolj százezreket útnyilvántartással – próbáld ki 14 napig ingyen!
AI útajánlás vagy pótlás
GYIK - Mennyit ér az útnyilvántartás?
A cikk számítása szerint, ha egy vállalkozás lízingelt céges autója esetén útnyilvántartást vezet, és nem az egyszerű, 50 %-os átalányos ÁFA-levonást használja, hanem a valós utazási arányt igazoló nyilvántartással akár 90–100 %-os ÁFA-visszaigénylést — a magasabb járműérték, az infláció és az emelkedő költségek miatt ez a különbség egy átlag autónál futamidő alatt átlagosan 2,1 millió forint lehet.
A cikk szerint egy profi rendszerrel — mint amit a RoadRecord kínál — hó végén akár 7 perc alatt elkészíthető és véglegesíthető az útnyilvántartás vagy kiküldetési rendelvény. Ez szemben van a kézi adminisztrációval, ami sokszor órákba telik.
Igen — a cikk azt javasolja, hogy ha eddig nem vezettél nyilvántartást, de vannak korábbi km-óra-állások és tankolási adatok, érdemes átváltani, mert a későbbi ÁFA-visszaigénylés sokkal kedvezőbb lehet.
Barazsy Ákos