Gépjárműadó 2024: minden, amit tudni érdemes

A gépjárműadó 2024-ben is egy olyan éves költség, amely szinte minden gépjármű üzembentartót vagy tulajdonost érint. Üzembentartóként fontos, hogy betartsuk a fizetési határidőket, ismerjük a befizetés módjait, és tisztában legyünk azzal, hogy adásvétel esetén kit terhel az adófizetési kötelezettség. Nézzük meg a gépjárműadóval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat!

Mi a gépjárműadó?

A gépjárműadó – korábbi nevén súlyadó – egy évente fizetendő adó, amelyet a jármű üzembentartójának, ennek hiányában a tulajdonosának kell megfizetnie. Az adó mértéke a járműkategóriától és a teljesítménytől függ. Az adó célja a közúti infrastruktúra fenntartása és fejlesztése, biztosítva, hogy az utak megfelelő állapotban legyenek a közlekedők számára.

Kinek kell gépjárműadót fizetni 2024-ben?

Magyarországon az 1991. évi LXXXII. törvény értelmében minden hatósági rendszámmal ellátott gépjármű és pótkocsi után éves gépjárműadót kell fizetni. Ez a szabály a Magyarországon közlekedő, külföldi nyilvántartású tehergépjárművekre is vonatkozik.

Nem kell gépjárműadót fizetni

  • a mezőgazdasági vontató,
  • a lassú jármű és pótkocsija,
  • a négykerekű segédmotoros kerékpár,
  • a külön jogszabály szerinti „méhesházas” gépjármű,
  • a munkagép,
  • a CD és az OT betűjelű rendszámtáblával ellátott gépjármű
    után.

A gépjárműadó alól mentesülnek

  • a környezetkímélő járművek, mint például az elektromos autók,
  • a költségvetési szervek, egyesületek és alapítványok járművei, az egyházi személyek által használt járművek, valamint a fegyveres erők gépjárművei,
  • azok az autóbuszok is, amelyek nettó jövedelmének legalább 75%-a helyi vagy helyközi tömegközlekedésből származik,
  • a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, legfeljebb 100 kW teljesítményű gépjárművek.

gépjárműadó 2024

A gépjárműadó mértéke

A gépjárműadó alapja a gépjármű hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban. Ha az adatokat csak lóerőben adták meg, akkor 1,36-tal kell osztani, és egész számra kell kerekíteni. Az adó összege emellett a jármű típusától (például személygépjármű, autóbusz, tehergépjármű stb.) és korától is függ – minél idősebb a jármű, annál alacsonyabb az adó mértéke.

Az adó mértéke személyautók és motorok esetében:

a gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben345 Ft / kW
gyártás évét követő 4-7. naptári évben300 Ft / kW
gyártási évet követő 8-11. naptári évben230 Ft / kW
gyártási évet követő 12-15. naptári évben185 Ft / kW
gyártási évet követő 16naptári évben és az azt követő években140 Ft / kW

NAV hivatalos oldalán megtalálható egy gépjárműadó kalkulátor, amely tartalmazza a számítás módját és az adó mértékét más típusú gépjárművek (autóbusz, lakókocsi, lakópótkocsi, tehergépjárművek, nyerges vontatók) esetén.

Egy új szabályozás értelmében 2022 januárjától a gépjárműadót már nem ezer forintra kerekítve, hanem pontos összegben kell befizetni.

Gépjárműadó befizetésének módjai 2024-ben

A gépjárműadót 2021 óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak kell befizetni, a NAV-tól kapott határozat vagy levél alapján.

  • A gépjárműadó befizethető banki átutalással a 10032000-01079160 számú, NAV belföldi gépjárműadó-bevételi számlájára. Fontos a közlemény rovatba beírni az adószámot vagy az adóazonosító jelet, valamint a jármű rendszámát.
  • Lehetséges a gépjármű befizetés online az Ügyfélkapun vagy
  • Postán csekkel,
  • Személyesen a NAV ügyfélszolgálatain, vagy
  • Az EFER rendszeren keresztül, illetve
  • NAV-mobil applikáción.

A gépjárműadó befizetése

2024-től az adózóknak – az évközi adókötelezettség keletkezésének vagy változásának kivételével – az adót egyben kell megfizetniük április 15-ig.

Természetes személyek számára 2024-ben lehetőség van az adó öthavi, pótlékmentes részletekben történő megfizetésére is. Emellett évente egyszer, június 30-ig illetékmentesen lehet részletfizetési kérelmet benyújtani a NAV-hoz.

Gépjárműadó befizetése adásvétel esetén

Adásvétel esetén különbség van az újonnan vagy használtan vásárolt gépjárművek esetében.

Az újként vásárolt vagy újra forgalomba helyezett gépjárművekre vonatkozóan a NAV folyamatosan küldi ki a gépjárműadóról szóló határozatokat. A gépjárműadót a határozat jogerőre emelkedése után, azaz a fellebbezési határidő lejártát követően 15 napon belül kell megfizetni.

Az év közben vásárolt használt gépjárműre csak a következő évtől kell gépjárműadót fizetni. A főszabály szerint a gépjárműadót az fizeti, aki az év első napján a járműnyilvántartásban üzembentartóként, ennek hiányában tulajdonosként szerepel.

Cégautóadó és gépjárműadó 2024: a kétszeres adózás elkerülése

Jó hír a cégautó tulajdonos vállalkozások számára, hogy a jogszabályok lehetővé teszik a gépjárműadó levonását a cégautóadóból, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike teljesül:

  1. Ugyanaz a személy a gépjármű tulajdonosa és üzembentartója.
  2. Az adott időszakban mindkét adó fizetési kötelezettsége fennáll.
  3. A gépjárműadót időben befizették.

Kiküldetési rendelvénnyel vagy útnyilvántartással csökkentsd a költségeid!

A gépjárműadó és vállalkozások esetén a cégautóadó is állandó költséget jelent a gépjármű tulajdonosak számára. Céges használat esetén azonban van lehetőség csökkenteni az autóhasználat költségeit, így optimalizálva a kiadásokat.

A magánszemélyek kiküldetési rendelvénnyel elszámolhatják üzleti útjaikat a munkáltatójuk felé, aki adómentes béren kívüli juttatásként fizeti ki a költséget. Ebben nagyszerű segítséget nyújt a RoadRecord útnyilvántartó program, amely lehetővé teszi a munkavállalóknak az utak automatikus rögzítését. Ez a kompenzációs forma a home office korszakában még inkább előtérbe került.
A cégvezető vagy cégtulajdonos is elszámolhatja így a céges útjait, ami átlagosan autónként évente 1.900.000 Ft-ot jelent.

Ha pedig nyílt lízinges vagy tartós bérletes céges személyautója van a vállalkozásnak, akkor útnyilvántartás vezetése mellett a céges utak arányában akár 90-100 % lízing ÁFA is visszaigényelhető.

Tapasztalatok szerint útnyilvántartással átlagosan 2,1 millió Ft-ot nyerhet egy vállalkozás a teljes futamidő alatt, az átalány-elszámoláshoz képest!

TIPP: Számold ki lízing ÁFA kalkulátorunkkal, hogy a Te céged pontosan mennyit tud megtakarítani útnyilvántartással!

A RoadRecord alkalmazása nemcsak gyors és könnyen kezelhető, hanem elősegíti a lízinghez kapcsolódó ÁFA helyes kiszámítását és levonását is, így nyílt végű lízing esetében különösen előnyös választás.

A RoadRecord rendszer két részből áll: egy mobilalkalmazás, amely automatikusan rögzíti az utakat, és egy asztali böngészőben elérhető online platform, ahol hónap végén mindössze 7 perc alatt véglegesítheted és kinyomtathatod a NAV-álló bizonylatot.

Próbáld ki 14 napig ingyen, kötelezettségek nélkül!

KIPRÓBÁLOM TÍZEZREK KEDVENCÉT!

 

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is - ha kell, keményen beleállva a témába - kendőzetlen, saját gondolatokkal.

"Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg."

Barazsy Ákos - az útnyilvántartás szakértőjeBarazsy Ákos
23 785
Olvasók száma
2024első számúüzleti influenszere