RoadRecord Blog

Útnyilvántartó program

útnyilvántartás informatikai cég

Így spórolt több mint 2,2 millió forintot egy informatikai cég vezetője útnyilvántartással

Tartalomjegyzék   Frissítve: 2025.10.16. Ügyfelünk kérésére a nevet és a helyszínt megváltoztattuk, ugyanakkor az esettanulmányban szereplő adatok és tapasztalatok valósak. A Győrben működő nyolcfős informatikai tanácsadó cég, a GyőrIT Solutions Kft. kis- és középvállalkozásoknak nyújt rendszergazdai szolgáltatásokat, szerverüzemeltetést és informatikai infrastruktúra-fejlesztést. Az ügyvezető, Farkas Zoltán, nemcsak a cég irányítója, de aktívan részt vesz az ügyfélkiszolgálásban is – sokszor személyesen jár

Olvasd tovább »
csúszós színpadon kell jól táncolni

Csúszós színpadon kell megtanulni szépen táncolni! – Vállalkozóként is

Van, hogy egyetlen mondat elindít bennünk egy mélyebb gondolatot, ami aztán sokáig foglalkoztat. Cégvezetőnkben egy korcsolyapályán folytatott beszélgetés hatására született egy ilyen gondolat: „Csúszós színpadon kell megtanulni szépen táncolni.” Egyszerűen hangzik, mégis mély értelme van. Nemcsak a korcsolyázásra igaz, hanem az üzleti életre is. A vállalkozói lét soha nem egyenletes és kiszámítható. Egyik pillanatban stabilnak tűnik minden, a másikban pedig

Olvasd tovább »
MileageWise védjegy

A RoadRecord után a MileageWise is védjegyes lett!

Nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a MileageWise: a RoadRecordhoz hasonlóan mostantól hivatalosan is védjegyes márka lett! Ez azt jelenti, hogy a MileageWise neve és szolgáltatásai mostantól jogi védelmet élveznek. Ezzel még biztosabbá válik, hogy a MileageWise megbízható és eredeti útnyilvántartó megoldást kínál az ügyfelek számára. Miért fontos egy védjegy? A védjegy több, mint egy egyszerű jogi elismerés. Egy védjegyes márka biztosítja,

Olvasd tovább »
innováció

Innovációval a konkurencia előtt – Mit tanulhatunk egy egyszerű tankolási élményből?

Van az a pillanat, amikor egy szolgáltatás hirtelen értelmet nyer a felhasználók számára. Ügyvezetőnk egy ilyen élményt osztott meg nemrég: bár rendszerint más benzinkúton tankolt, egy nap mégis felfigyelt arra, hogy egy adott kúton a mobilapp segítségével anélkül fizethet, hogy be kellene mennie a boltba. Ez az egyszerű, de értékes innováció volt az, ami végül meggyőzte, hogy letöltse az alkalmazást

Olvasd tovább »
Tesla Tessie útnyilvántartás

Tesla autóhoz NAV-álló útnyilvántartás

A Tesla tulajdonosok számára nagy kényelmet jelent, hogy az autó fedélzeti rendszere a Tessie alkalmazással összekötve részletes útlistát készít. Azonban a GPS-adatok önmagukban nem alkalmasak arra, hogy NAV-álló, minden jogszabálynak és elvárásnak megfelelő útnyilvántartást készítsünk belőlük. A RoadRecord útnyilvántartó program és a Tessie alkalmazás integrációja megoldást kínál erre a problémára. A Volvo és Tesla támogatása mellett a RoadRecord számos márka

Olvasd tovább »
hibrid változások 2025

Hibrid autók adóváltozása 2025

Az utóbbi időben sok szó esett a hibrid autók 2025-től várható adóváltozásáról. Bizonyára te is hallottál már róla: szeptembertől a plug-in hibrid autók már nem kapnak zöld rendszámot. De az eddig kérdéses volt, hogy elvesztik-e a hozzájuk kapcsolódó összes adókedvezményt is. Most kiderült: Nem minden hibrid lesz adóköteles januártól. Tartalomjegyzék   Mi változott a plug-in hibridekkel kapcsolatban? Zöld rendszám megszűnése:

Olvasd tovább »