Útnyilvántartás blog - tapasztalatok útnyilvántartással, kiküldetési rendelvénnyel, cégautóadóval

Útnyilvántartó program

2009 november 28., szombat - 19:41

ScienNet bukás: tanulság az útnyilvántartás szemszögéből

Napok óta hangos a sajtó, hogy adócsalás és egyéb gyanúk miatt letartóztatták a ScienNet vezérét, vége a nagy hírveréssel a piacra betörő, tömegeket – úgy látszik – átverő kánaánnak, senki sem fogja mostantól a TV-ben szajkózni, hogy "gazdagodj meg költekezéseidből!". A bulinak akkor is vége, ha a vádak nem állják meg a helyüket, az emberek bizalma ebbe már nem fog visszatérni.

Azon kívül, hogy nagyon sajnálom azokat akik ezen buktak (közeli ismerőseim is összesen kb. 3 millióról mondtak le lélekben), én egy kicsit más következtetést vonnék le ebből az egészből: csodák nincsenek.

Mint korábban írtam, a "lassan növő fa az igazán erős fa" alapon az ilyen "hirtelen a semmiből kinövő, majd ugyanúgy eltűnő" cégek tetemes károkat tudnak okozni egyéneknek, cégeknek.

Tudomásul kell venni, hogy gátat kell szabni az emberbe genetikailag kódolt kapzsiságnak, és észre kell venni, hogy ha valami gyanúsan olcsó, akkor abból valaminek hiányoznia kell!

Ilyen minden iparág, itt értsd mondjuk az útnyilvántartás, kiküldetési rendelvény kérdését: ha gyanúsan olcsó egy útnyilvántartó program, akkor itt is érvényesül az anyagmegmaradás törvénye, és a programból valami hiányozni fog, ami előbb-utóbb tetemes APEH büntetést, jobb esetben csak indokolatlanul aránytalanul sok munkaórát fog okozni – természetesen a bevételteremtő munkád terhére!

Csak ez a Te cégedre nézve kívülről nem lesz olyan látványos, Rajtad kívül senkit nem fog érdekelni, nem fognak írni róla az újságok, csak a Te zsebed lesz üresebb, mert spórolni akartál egy "olcsóbb" útnyilvántartó programmal…

Tisztelet a kivételnek.

Megosztás
 
2009 november 23., hétfő - 11:28

Útnyilvántartás piacfelmérés: hogyan gondolkodnak a Vevők?

Minden évben független felmérést készíttetünk az útnyilvántartás, az útnyilvántartó programok körüli helyzetről, mely eredményéről rendszerint be is számolok. Így teszek most is, azzal az eddigiektől eltérő különbséggel, hogy csak egy rövid összefoglalót tartok, mivel a konkurencia az előző években e felmérés eredményei alapján építkezett… :)

Szóval úgy néz ki az egyébként rekordszámú, 2236 válaszból, hogy a februári adótörvény-módosítások nem befolyásolták annyira a piacot – mint ahogy sokan hitték -, inkább a piac átalakulása jellemző. Egyre több a kis cég, egyéni vállalkozó, akik útnyilvántartás, kiküldetési rendelvény iránt érdeklődnek, a nagyobb cégek részben úgy gondolják, hogy a cégautóadó fizetése mellett nem vezetnek útnyilvántartást (majd kiderül, hogy jól tették-e, szerintem nem), de sokan a biztosra mennek, és vezetnek most is útnyilvántartást. Érdekes, hogy a háziorvosok, akik kizárólag útnyilvántartással mentesülnek a cégautóadó alól – a várakozások ellenére – még mindig nem jelentkeznek, "nem érnek erre rá". Ettől függetlenül összességében elmondható, hogy a vállalkozásoknak még csak a harmada rendelkezik útnyilvántartó programmal azok közül, akik jelezték, hogy szeretnének ilyet használni…!

Sokan vannak még akiket most talált meg az APEH, és több éves elmaradásukat kell pótolni, Nekik remek lehetőség a RoadRecord.

Ami a piaci részesedést illeti, a nagy szoftvergyártó cégek mélyrepülésbe kezdtek az elmúlt évben, részben azért, mert mi a RoadRecord-nál megháromszoroztuk a piaci részesedésünket(!), így az eddigi mennyiségi piacvezetővel csaknem fej-fej mellett adjuk el a legtöbb útnyilvántartó programot; köszönjük minden vevőnknek!

Ami a felhasználást illeti, úgy néz ki, hogy azért megértette végre a piac, hogy cégautóadó mellett is igen ajánlott útnyilvántartást vezetni, mert 63% céges autóra használja útnyilvántartó programját, a többiek a kiküldetési rendelvény miatt, ezekből még 22% a múlt bepótlásán is ügyködik.

Ami a programmal, gyártóval szembeni elvárásokat illeti, messze vezet a könnyű kezelhetőség, a jó ár-érték arány, sok időt lehessen megspórolni, APEH kompatibilitás, visszamenőleges útnyilvántartás készítése, gyors és jó telefonos ügyfélszolgálat és legyen online megvásárolható… Itt jegyezném meg, hogy érdekes módon sosem az ár volt előtérben – gondolom azért, mert egy olcsó programnak itt a híg leve nagyon sokba tud kerülni egy vaskosabb APEH büntetés formájában (ennek azért örülök nagyon, mert végre tudatosabbak a vásárlók)!

Ezt alátámasztja értékesítési tapasztalatunk is, miszerint nagyon sokan nem vették még meg pénzhiány miatt a programunkat, de jelezték, hogy amint lesz pénz, mindenképp minket választanak, mert a többi program az alacsonyabb áruk ellenére sem megnyerő, és Nekik a profi kell, ha már egyszer vesznek valamit. Ezért még egy piros pont az így gondolkodóknak, nemcsak azért mert minket választanak, hanem mert véleményem szerint mindenben így kell dönteni (azaz csak a legjobbat szabad megvenni – az olcsó lesz a drága), így is túltermelés van ipari hulladékokból.

Végezetül, a RoadRecord felhasználók a fenti szempontokon túl az unikumnak számító beépített GPS alapú térképünkért szeret minket – mert ugye a Google térkép az ilyen programokban inkább csak parasztvakítás, mint hasznos funkció.

A piackutatás többi eredménye alapján fejlesztéseket kezdtünk, ezek eredményei a jövőben fokozatosan elérhetőek lesznek.

Megosztás
 
2009 október 30., péntek - 16:11

Milyen előnyökkel jár az útnyilvántartásban a beépített térkép?

A RoadRecord útnyilvántartó program piaci előnye – a többi közt – az indulásunk óta az, hogy egy beépített térképet tartalmaz, melynek segítségével háztól-házig meghatározzuk GPS alapon a felvett partnerek közti útvonaltávolságot.

A megoldás drága és bonyolult, ezt irigyli (vagy nem is érti a lényegét) minden konkurenciánk.

Egy évvel ezelőtt jelent meg az első olyan konkurens útnyilvántartó, mely a Google Maps segítségével – mely ingyenes külső térkép – határozza meg 2 partner közti távolságot, és ezzel azt hitték, hogy utolértek minket. A példát követték többen is, ha jól számolom, 3 ilyen megoldás is van már a piacon.

Ugyanaz lenne a 2 megoldás?

Korántsem.

A RoadRecord térképe az összes partner felvétele után kiszámolja az összes partnertől az összes partnerig eső távolságokat, mely – egy átlagos cég esetén – 200 partnerrel számolva 200 x 200, azaz 40.000 partnertávolság! Ezekből az adatokból rakja össze az útvonalakat a program a különböző paraméterek figyelembe vételével (tankolások helye-ideje-mennyisége, szabadságok, fix pontok, és még sokminden más), mely ajánlás után lehet manuális módosításokat végezni úgy, hogy közben a program felügyeli a logikai ütközéseket is!

A konkurens megoldásokban a külső térkép kizárólag 2 partner manuális(!) távolságmeghatározását végzi, azaz egyrészt nem tud utakat összerakni a buktatók figyelembevételével (egyszerűen nincs adatuk hozzá), másrészt a fenti példánál maradva 40.000 manuális távolságszámítást kéne elvégeznünk (na jó, lehet, hogy egyes cégek beérik 10.000 számítással is…)!

Miért nem fejlesztenek konkurensek olyat mint a miénk?

  • nem értik a problémát
  • nem érdekli őket a probléma, mert "így is megveszik"
  • nem az útnyilvántartás a fő profiljuk, mert Nekik az útnyilvántartás csak egy termék a sok közül
  • túl sokba kerül a fizetős térkép, és akkor már nem tudnák olcsóbban adni nálunk a programot
  • túl sok évvel járunk előttük az útnyilvántartás problematikáját tekintve
  • nincs pénzük ilyen fejlesztésre
  • van pénzük ilyen fejlesztésre, de van jobban húzó üzletáguk és inkább arra fókuszálnak
  • önmagában a térképfejlesztés nem oldja meg a piaci hátrányukat, mert mi másban is sokkal előrébb járunk az útnyilvántartás tekintetében

Nem véletlenül hívnak minket az útnyilvántartás szakértőinek.

Megosztás
 
2009 október 23., péntek - 12:25

Új útnyilvántartó programfrissítés: Interaktív programbemutató! (ÚJDONSÁG!)

Frissítésként elérhető legújabb útnyilvántartó programverziónk, melyben újdonságként szerepel interaktív programbemutatónk azoknak, akik még a felhasználói kézikönyvvel sem szeretnének bajlódni… még tovább egyszerűsítettük a felhasználói kezelőfelületet, a térkép is frissült, részletek itt.

Új érdeklődőink itt tölthetik le az új útnyilvántartó programot: klikk ide a letöltéshez

Felhasználóinknak, DEMO tesztelőinknek a programfrissítés gombnyomásra megtörténik a program indításakor!

De aki már most olthatatlan vágyat érez az útnyilvántartáshoz (kiküldetési rendelvényhez), vagy utálja az egészet, de meg kell csinálnia elmaradását vagy elszámolását az itt vásárolhat azonnal on-line!

Megosztás
 
2009 április 22., szerda - 10:11

Terjeszkedik a RoadRecord!

Örömmel jelentem be, hogy az elmúlt időszakban az alternatív piacszerzés érdekében tett fáradozásaink lassan beérnek, így bejelenthetjük, hogy sikerült megvásárolnunk az alábbi 2 útnyilvántartó rendszert:

www.kilometer.hu
www.utnyilvantarto.hu

Mindkét esetben átvettük a teljes ügyfélkört, azonban – a programok elavultsága miatt – a régi  program támogatását nem vállaltuk át, helyette az adott cég felhasználói jelentős, -50% kedvezménnyel térhetnek át a mi rendszerünkre!

További tárgyalásokat folytatunk 2, útnyilvántartás területén jelentős piaci részesedéssel rendelkező céggel hasonló ügyben (konkrét bejelentés a következő hírlevélben), illetve várjuk azok jelentkezését, akik megunták útnyilvántartó programjuk állandó fejlesztését, és velünk szövetkezve az eddigieknél jobban szeretnének járni Ügyfeleikkel együtt…

Megosztás
 
HVG Goldenblog 2007 - Üzleti kategória összesített 3. hely

Archívum

letöltés útnyilvántartás weblap vásárlás garanciák térkép referenciák
Plugin from the creators of Brindes :: More at Plulz Wordpress Plugins