A megemelkedett cégautó adó miatt sokan íratták át autóikat magánra, így a kiküldetési rendelvényt alkalmazva is el lehet számolni az autót.
Aki éppen ilyenen gondolkodik, annak jól jöhet ez a cikk amit most találtam.

A megemelkedett cégautó adó miatt sokan íratták át autóikat magánra, így a kiküldetési rendelvényt alkalmazva is el lehet számolni az autót.
Aki éppen ilyenen gondolkodik, annak jól jöhet ez a cikk amit most találtam.

Mi ilyet nem csinálunk, és mást sem bíztatok ilyesmire, csak nem tudom kiverni a fejemből amit pár nappal ezelőtt hallottam…

A lényeg az, hogy vannak olyan cégvezetők, akik úgy próbálják meg csökkenteni a cégük adóját, hogy – akár a cégautók futása mellett – kiküldetési rendelvényt készítenek saját magánautóikra.
Olyat is hallottam már, hogy olyan dolgozóknak is kell ilyet készíteniük, akik keveset, vagy egyáltalán nem is használják magánautóikat a cégnek, de “megkérik” őket, hogy számoljanak el pár száz kilométert (vagy annyival többet) és dobják be a közösbe… amolyan hozzájárulásképpen úgy, amin Viktorunk is töri a fejét…
“Tisztelt Barazsy Ákos!
A programot megnéztem, akinek használnia kellene a cégnél Ő úgy döntött, hogy változtat eddigi szokásán, és napra készen vezeti a menetlevelet. Ha ez ténylegesen megvalósul, akkor nem lesz szükségünk a programra, ami egyébként tökéletes megoldásnak látszik. Úgyhogy nem a munkatársával és nem a weblappal van probléma.
Tisztelettel: “
Ilyen ígéreteket már hallottam, megvalósulni még sosem láttam. Javaslom a levélírómnak, hogy egy akciónk alkalmával csapjon le a programra, mielőtt a NAV ellenőr csap le rá…
Nektek mi a tapasztalatok?

2012. január 1-től ismét lehetséges a bérelt, lízingelt személygépkocsik havidíjára eső forgalmi adó visszaigénylése. Ez akár jelentős – 27%-os – megtakarítást is eredményezhet a vállalkozások oldalán, de csak akkor, ha kizárólag az Áfa törvényben rögzített módon céges felhasználásra kerül sor. Mindennek igazolásához útnyilvántartást kell vezetni.
“Kedves Barazsy Ákos úr!

Megy a kavarás megint, hogyan lehetne még több bőrt lehúzni az autósokról, a megemelt cégautóadó után most az autópálya matricákat vette célba a kormány.
Megszűnik a 4 napos, és szívnak a nyaralójáratosok.
A kormány az éves matrica megvásárlását javasolja, kivételesen én is egyetértek most, de az útnyilvántartás és a kiküldetési rendelvények miatt.
Előfordult ugyanis, hogy összenézték a NAV ellenőrök a matricákat és az elszámolt utakat, és ha az nem stimmelt…
Ha éves matricád van, akkor ilyen gond nincs.
Megszavazták az új cégautóadót – amilyen formában azt korábban hírül adtuk.
A hvg.hu szerint átalakul a gépjárműadó, jelenleg 1600 köbcenti alatt 7 ezer, afelett 15 ezer forint az adó. Az új rendszer – négy lépcsőben – kilowattban méri a motor teljesítményét, és a környezetvédelmi osztály szerint is differenciál. Például egy 1600 köbcentis, 80 kilowattos, legfeljebb 4-es környezetvédelmi besorolású kocsi adója jövőre 22 ezer forint lesz. Ha 6 és 10 közé esik a besorolás, akkor viszont csak 11 ezer forint az adó.
Az emelés tehát nagymértékű, további részletek és a cégautóadó megspórolási lehetőségeiről itt írunk.
3 év állóvíz után felpörögtek az események az útnyilvántartás témában: úgy néz ki, hogy visszaigényelhető lesz a bérautó Áfa tartalma, kiküldheti magát kiküldetési rendelvényen az egyszemélyes Kft is, de leginkább az mozgatja meg az embereket, hogy tetemesen emelkedik a cégautóadó, ráadásul évente előre egy összegben kell kifizetni több százezer forintot autónként.
Ennek okán dőlnek hozzánk az érdeklődők, viszont a vásárlással a többség vár, “meglátjuk, hogy mit szavaznak meg”.
Teljesen érthető a reakció, és mi is azonnal küldünk értesítést a véglegesítésről, csak azt szeretném kiemelni, hogy legyen mindenki ugrásra készen, mert ha megszavazzák az új cégautóadót, akkor nagyon rövid idő lesz arra az év végén, hogy mindenki intézhesse a cégautóadóból való menekülést.
Sajátosan értelmezi a kormány a söralátétes adózást.
A korábbi hírek arról szóltak, hogy 40%-al nő a cégautóadó, de most úgy néz ki, hogy az emelés 100-200%-os lesz, és most jön a söralátétes trükk: nem havonta kell kiköhögni az összeget, hanem egy összegben kell befizetni az egész évet, hogy “csökkentsék az adminisztratív terheket”.
Lefordítom: nagyon kell a lóvé, beindult a lehúzó gépezet.
Van megoldás, de igyekezni kell, mert ha ezt megszavazzák (kétségem sincs), akkor január 20-án már perkálni kell, tehát év végéig kell lépnie annak, aki ezt meg akarja úszni.
További infó és megoldási javaslat itt.
A kormány bejelentette a megszorító intézkedések részeként, hogy “…a NAV hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a kintlévőségeinek behajtását…”
Nézzük, hogyan megy ez egy élő példán keresztül, itt van mindjárt az enyém:
4 évvel ezelőtt a régi könyvelőm elbénázott valamit (Ő szerinte nyilván én vagyok a hibás – de mindegy), ezért keletkezett egy kis összegű büntetésünk. Idáig rendben.
Az egymásra mutogatások tüzében a mai napig nem derült ki hogyan, de mi azt nem fizettük be (nálam ilyen tudatosan kizárt), ezért szépen lett belőle – kamatos kamattal – 834.000 Ft-os tartozás! (Most üldözi Viktor az uzsorásokat vagy sem?
)
Annak rendje és módja szerint beadtuk a kérelmet, hogy legalább a brutál kamatokat (vagy egy részét) engedjék már el vagy valami…
…ugye az ember ilyenkor komótosan ül a babérjain és várja a választ, hogy mi a döntés.
De nem így a NAV!
Lassan, de működik a gépezet, egyik nap arra keltem, hogy inkasszózták a bankszámlámról az összeget, ergó megkaptam a választ, hogy menjek a sunyiba.
Papír csak utánajárásra és rá 3 héttel kaptam, amiben leírták, hogy a cégminősítésünk anyagi oldalról kiváló, ezért nincs kegyelem. Mellesleg a döntés kiértesítéséig nem inkasszózhattak volna, de ezen már ki sem akad az ember…
Gondolom ez az eljárás azért van, mert rengeteg a behajthatatlan dolguk (nem találják a céget, tulajdonost, nincs már pénz a számlájukon, stb.) és megörültek, hogy itt egy balek aki még nem csődöltette be a cégét inkasszó előtt, hát lecsaptak teljes szigorral…
…így szeretlek én Téged, Magyarország!