Útnyilvántartás blog - tapasztalatok útnyilvántartással, kiküldetési rendelvénnyel, cégautóadóval

Felhasználói tapasztalat

2010 június 19., szombat - 10:31

Hogyan készíti Barazsy Ákos a céges útnyilvántartásást, kiküldetési rendelvényét?

Én, aki 4 vállalkozást vezetek, jut még időm saját magunk útnyilvántartásának vezetésére? – döbbent meg egyszer valaki.

Igen. Nagyon egyszerű: először is tisztázzuk le azt, hogy elsősorban azért én készítem a cégünknél az útnyilvántartásokat, mert többek közt ezt árulom – így vagyok minden termékemmel -, testközelből szerzek így tapasztalatokat, ötleteket a programhoz, hiszen a célcsoportunk olyan emberek mint én magam… :) Egyébként már rég leadtam volna a titkárnőmnek…

Annyit azért leadtam, hogy – mivel hálózatban is használható a program – a szerverünkre van telepítve az a verzió, ahol gyakorlatilag a térképen lévő ügyfelek adatbázisát frissítjük, azaz 2 havonta a titkárnőm törli azokat a partnereket ahová már nem járunk, és tölti fel az újakat.

Ezt a központi adatbázist használják fel azon munkatársaim a kiküldetési rendelvényükhöz, akik alvállalkozók (otthonról járnak magánautóval), így biztosítom, hogyk egyrészt ne kerülhessenek az elszámolásba inaktív partnerek, másrészt a program központilag számolja a távolságokat, így nem tudnak többet elszámolni a ténylegesnél. Ennek ellenőrzése után kerül elszámolásra a bizonylat.

A benti munkatársaknál és az általam használt autónál kicsit más a helyzet: cégautómhoz ugyanezt az adatbázist használom, de itt a havi benzinszámlák rögzítése az első, majd rögzítem a hó végi km óra állását (ebből ellenőrizni is tudom a havi futást), esetleges szabadságokat felveszem, MiniCRM rendszerünk pedig hó végi zárásnál lelistázza az adott hónapban meglátogatott partnerek gyakoriságát, idejét, így gyakorlatilag a RoadRecord-ba ugyanezt az eloszlást rögzíthetem egy pillanat alatt, és az útvonal ajánlásra kattintva kapok egy olyan majdnem kész útnyilvántartást, amit már csak át kell néznem (rengeteg beépített szűrő helyettem is ellenőriz automatikusan), módosítom azokat az ajánlásokat amelyek esetleg nem állják meg a helyüket, és már nyomtatásra kész is az egész!

Tudod, meddig tart ez? Stopperoltam, 7 perc autónként!

Egy idő után (8 éve hasonlóan csinálom) olyan rutint kap az ember, hogy ezt a bejegyzést tovább tartott megírni, mint az útnyilvántartásomat…

És mi a helyzet a munkatársaim által használt magánautókkal? Az eljárás gyakorlatilag ugyanez, csak a végén nem az "útnyilvántartás" hanem a "kiküldetési rendelvény" gombot nyomom meg a nyomtatáshoz, és egy másik, a törvénynek megfelelő nyomtatvány kerül aláírásra.

Te is szeretnéd ilyen gyorsan intézni az útnyilvántartást?

Megosztás
 
2010 május 16., vasárnap - 09:48

Érdekes statisztika az útnyilvántartás iparágából

Rendszeresen készítünk felméréseket különböző dolgokról, nemrég arra voltam kíváncsi, hogy a piac milyen százalékban használja meglévő útnyilvántartó programját.

Magyar sajátosság, hogy – legyen szó bármilyen termékről – a fogyasztók jelentős része a puszta vásárlás tényével önigazolást gyakorol, és azt hiszik, azzal, hogy mondjuk megvettek egy útnyilvántartó programot (bevették a RoadRecord pirulát), azzal le van tudva az útnyilvántartás problémája is, holott a program nem jutott el még a telepítésig sem…

Ebben a felmérésben kiderült, hogy a vásárlóinknak az 55%-a használja rendszeresen a programunkat – ami elég kiábrándítónak indult, sokkal többre gondoltam…

Azonban felmérésünk egy tőlünk független csoportot vizsgált, amiből kiderült a többi útnyilvántartó program használati értéke is, azokkal a számokkal szemben már más volt a leányzó fekvése: kivétel nélkül minden program sokkal rosszabbul vizsgázott ebben a kérdésben, a legrosszabbul a legnagyobb konkurensünk járt: az Ő programját a vásárlóinak mindössze 5%-a használja!

Erre szoktam mondani, hogy el lehet adni olcsó útnyilvántartó programokat, de aztán hamar kiderül a használati értéke a dolognak, és a felhasználók csalódása ilyenkor a legnagyobb kár.

Véleményem szerint a válság egyik pozitív mellékterméke, hogy az emberek a használhatóbb termékek vásárlása mellett döntenek, de még sokan nem értették meg, hogy mit jelent az, hogy az "olcsóbb sokszor sokkal drágább".

Megosztás
 
2010 május 8., szombat - 15:45

Webes útnyilvántartó program?

Egy időben igen sok ötletelést kaptunk az érdeklődőinktől, vevőinktől, hogy "Ákos nem akarjátok az útnyilvántartó programotokat webes programmá fejleszteni?"

Valóban arra megy a világ, hogy évek kérdése, és kiszorulnak az irodákból a belső szerverek, észrevétlenül és fokozatosan teret nyernek a webes alkalmazások, nemsokára azon kapjuk majd magunkat, hogy már csak a weben dolgozunk…

DE – vissza szoktam kérdezni – valóban örülnél annak, hogy a _titkos_ könyvelési anyagaid a weben tárolódjanak?

Rövid fejvakarás után rendszerint az volt a válasz, hogy "nem". Hogy miért ez a válasz, azt rábízom mindenkinek a fantáziájára… :)

A fejlődés viszont nem áll meg, azonban webes útnyilvántartó programunk NEM LESZ – éppen a vevői piackutatás támasztja alá ezt.

"Mit csinál ez a Barazsy, éppen most indult a webes értékesítői rendszere, itt meg lebeszéli az embereket a webes alkalmazásokról?"

Nem.

Lesz rá hamar megoldásunk, csak éppen a káposzta is meg fog maradni, és a kecske sem marad éhes… :)

Megosztás
 
2010 március 25., csütörtök - 18:57

Mire jó még a RoadRecord?

Egy külföldi tulajdonú cégnél új vállalatirányítási rendszert vezettek be.

Megkeresett a cégvezető, és kikérte a véleményemet, hogy miképp tudná még jobban segíteni az útnyilvántartó programunk a munkatársaikat, mert emlékezett arra, hogy mintha a RoadRecord másra is alkalmas lenne…

Jelzem, hogy ez a cég már 2008 óta megelégedetten használja programunkat útnyilvántartás készítésére…!

Láss csodát, ma már a programunkkal tervezik az elvégezendő feladatokat, vagyis az értékesítők esetében már nem csak azt látják, hogy kiket látogatnak, hanem azt is, hogy mikor- és mennyi lehet ennek a költségvonzata (utazás + egyéb költségek)!

Viszont maguk a felhasználók véleménye is az, hogy sokkal egyszerűbb és gyorsabb lett így a tervezés – plusz költségek nélkül!

Megosztás
 
2009 november 23., hétfő - 11:28

Útnyilvántartás piacfelmérés: hogyan gondolkodnak a Vevők?

Minden évben független felmérést készíttetünk az útnyilvántartás, az útnyilvántartó programok körüli helyzetről, mely eredményéről rendszerint be is számolok. Így teszek most is, azzal az eddigiektől eltérő különbséggel, hogy csak egy rövid összefoglalót tartok, mivel a konkurencia az előző években e felmérés eredményei alapján építkezett… :)

Szóval úgy néz ki az egyébként rekordszámú, 2236 válaszból, hogy a februári adótörvény-módosítások nem befolyásolták annyira a piacot – mint ahogy sokan hitték -, inkább a piac átalakulása jellemző. Egyre több a kis cég, egyéni vállalkozó, akik útnyilvántartás, kiküldetési rendelvény iránt érdeklődnek, a nagyobb cégek részben úgy gondolják, hogy a cégautóadó fizetése mellett nem vezetnek útnyilvántartást (majd kiderül, hogy jól tették-e, szerintem nem), de sokan a biztosra mennek, és vezetnek most is útnyilvántartást. Érdekes, hogy a háziorvosok, akik kizárólag útnyilvántartással mentesülnek a cégautóadó alól – a várakozások ellenére – még mindig nem jelentkeznek, "nem érnek erre rá". Ettől függetlenül összességében elmondható, hogy a vállalkozásoknak még csak a harmada rendelkezik útnyilvántartó programmal azok közül, akik jelezték, hogy szeretnének ilyet használni…!

Sokan vannak még akiket most talált meg az APEH, és több éves elmaradásukat kell pótolni, Nekik remek lehetőség a RoadRecord.

Ami a piaci részesedést illeti, a nagy szoftvergyártó cégek mélyrepülésbe kezdtek az elmúlt évben, részben azért, mert mi a RoadRecord-nál megháromszoroztuk a piaci részesedésünket(!), így az eddigi mennyiségi piacvezetővel csaknem fej-fej mellett adjuk el a legtöbb útnyilvántartó programot; köszönjük minden vevőnknek!

Ami a felhasználást illeti, úgy néz ki, hogy azért megértette végre a piac, hogy cégautóadó mellett is igen ajánlott útnyilvántartást vezetni, mert 63% céges autóra használja útnyilvántartó programját, a többiek a kiküldetési rendelvény miatt, ezekből még 22% a múlt bepótlásán is ügyködik.

Ami a programmal, gyártóval szembeni elvárásokat illeti, messze vezet a könnyű kezelhetőség, a jó ár-érték arány, sok időt lehessen megspórolni, APEH kompatibilitás, visszamenőleges útnyilvántartás készítése, gyors és jó telefonos ügyfélszolgálat és legyen online megvásárolható… Itt jegyezném meg, hogy érdekes módon sosem az ár volt előtérben – gondolom azért, mert egy olcsó programnak itt a híg leve nagyon sokba tud kerülni egy vaskosabb APEH büntetés formájában (ennek azért örülök nagyon, mert végre tudatosabbak a vásárlók)!

Ezt alátámasztja értékesítési tapasztalatunk is, miszerint nagyon sokan nem vették még meg pénzhiány miatt a programunkat, de jelezték, hogy amint lesz pénz, mindenképp minket választanak, mert a többi program az alacsonyabb áruk ellenére sem megnyerő, és Nekik a profi kell, ha már egyszer vesznek valamit. Ezért még egy piros pont az így gondolkodóknak, nemcsak azért mert minket választanak, hanem mert véleményem szerint mindenben így kell dönteni (azaz csak a legjobbat szabad megvenni – az olcsó lesz a drága), így is túltermelés van ipari hulladékokból.

Végezetül, a RoadRecord felhasználók a fenti szempontokon túl az unikumnak számító beépített GPS alapú térképünkért szeret minket – mert ugye a Google térkép az ilyen programokban inkább csak parasztvakítás, mint hasznos funkció.

A piackutatás többi eredménye alapján fejlesztéseket kezdtünk, ezek eredményei a jövőben fokozatosan elérhetőek lesznek.

Megosztás
 
HVG Goldenblog 2007 - Üzleti kategória összesített 3. hely

Archívum

letöltés útnyilvántartás weblap vásárlás garanciák térkép referenciák
Plugin from the creators of Brindes :: More at Plulz Wordpress Plugins