Jobb autóba ülhetnek azok, akik visszaigénylik a lízingáfát

2012 óta a nyílt végű lízingelt személygépkocsik lízingáfája visszaigényelhető a céges utak arányában. Az áfa visszaigénylésének fontos eleme a céges utak arányának adminisztrálása, amihez precíz, NAV-álló útnyilvántartást kell vezetni.

A lízingáfa értéke igen nagy is lehet, ennek ellenére a visszaigénylés sok esetben mégsem történik meg, pontosan azon feltételezés miatt, hogy az útnyilvántartás vezetése csak nagy energiabefektetéssel valósulhat meg – nem éri meg foglalkozni vele.

A cégvezetők sokszor szeretnék bevezetni a dolgozók számára az útnyilvántartás vezetését a lízingáfa visszaigényléséhez, ám ellenállásba ütköznek a cégen belül, hiszen a munkavállalók félnek az útnyilvántartás vezetésével járó nehézségektől, esetleg a megfigyeléstől.

Ez érthető, hiszen útnyilvántartás elkészítése megfelelő program nélkül tényleg rengeteg nyűgöt és energiát jelent. Arról nem is beszélve, hogy a pontatlanul vezetett útnyilvántartás NAV-ellenőrzés esetén súlyos büntetést jelent.

De mivel a lízingáfa mértékétől függően igencsak nagy összeget lehet visszaigényelni, nem érdemes ezt a pénzt az asztalon hagyni!

Ennek következtében érdemes az útnyilvántartással kapcsolatos problémákra megoldást találni.

Hogyan lehet helyesen és könnyen útnyilvántartást vezetni?

 

Az útnyilvántartást nem tudják kizárólag a cégvezetők és a könyvelők vezetni, az adatokat ugyanis kénytelenek a dolgozók felvinni.

Ez a probléma már az utak és a tankolások precíz rögzítésénél jelentkezik, a velejáró macera miatt hajlamosak vagyunk inkább elhalasztani a rögzítést, hogy majd később bepótoljuk. Ám erre a pótlásra nagyon sokszor nem kerül sor, és már kész is a behozhatatlan hátrány.

Ez a  probléma fel sem merül, ha rendelkezésre áll egy mobilapplikációval kiegészített program, melynek segítségével egyszerűen, néhány kattintással vezethető az útnyilvántartás. Nincs szükség halogatásra, hiszen gyorsabban megvan a rögzítés, minthogy leparkolnál.

A RoadRecord mobilapplikációban az elmentett partnerlista, és az utazás célja szótár van segítségünkre a rögzítéseknél, melyekkel néhány másodperc alatt felvihetőek az utak, illetve a tankolások.

Az utak és tankolások rendszeres vezetésével pedig már könnyűszerrel összeállítható a hóvégi NAV-álló útnyilvántartás, melyben a céges utak aránya könnyen ellenőrizhető a hatóságok számára.

 

De miért is jó visszaigényelni a lízingáfát?

 

A megfelelő útnyilvántartással már nincsen akadálya a lízingáfa visszaigénylésének, melynek hozadéka igen jelentős kiadáscsökkenéssel járhat egy cégben, de az igazán szimpatikus kijelentést egyik ügyfelünk tette:

“Azt kell megérteniük a dolgozóinknak, ha vezetik az útnyilvántartást, akkor azzal annyit spórolunk, hogy legközelebb jobb autót tudunk venni nekik, amiben ők ülnek!”

Tisztelet neki.

Tetszett a cikk?



Hasonló bejegyzések

Oszd meg ismerőseiddel

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is – ha kell, keményen beleállva a témába – kendőzetlen, saját gondolatokkal.

“Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg.”

Barazsy Ákos
24 229
Olvasók száma
2007Üzleti kategóriaÖsszesített 3. Hely
HVG Goldenblog