Ottfelejtett mikrofon a RoadRecord ügyfélszolgálatán

Pár hónapja ismertem meg Aradi Tibor és Varga Ferenc József “ottfelejtett mikrofon” rádiókabaré-sorozatát (kedvencem a fodrász- és posta helyszínek), és sokszor a könnyem csordult ki a nevetéstől, volt, hogy elaludni nem tudtam amíg lefekvés előtt meg nem hallgattam pár részt megint, elmondhatom, hogy rojtosra hallgattam az anyagot…

Itt elérhető az eredeti youtube-on.

Azt vettem észre, hogy tulajdonképpen sokszor hasonló kabaré megy nálunk is nap mint nap a RoadRecord ügyfélszolgálatán, és nem lehetek olyan önző, hogy ne osszam meg ezt az olvasóimmal is, így mi is “ottfelejtettük a mikrofonunkat”! :)

Ennek a havi sorozatnak NEM az a célja, hogy megsértsek embereket, hanem az, hogy görbe tükröt tartsak az érintettek elé, szórakoztassak is egy picit, és adott esetben azt is lássuk, hogy milyen vevői viselkedést tartok helyesnek, ugyanis nemcsak eladói viselkedés létezik…

Ha esetleg valaki magára ismer, felháborodás előtt / helyett / után – tanuljon meg nevetni saját magán! Nekem is el kellett ezt sajátítani egy időben, megéri… :)

prizes-podium

Tehát az augusztusi hónap befutói:

A hónap mérnöke

Letöltötte az okostelefonos alkalmazásunkat, de szerinte nem jó, mert a sógora azt mondta, hogy ettől még ugyanúgy feltörik az autóját és neki benne vannak a szerszámok is…


A hónap csalódott Ügyfele

Megvette tőlünk az útnyilvántartót, de nagyon csalódott bennünk, hogy nem megyünk le ingyen Pécsre megtanítani Neki a SZÁMÍTÓGÉP és a program használatát…


A hónap kívánsága

A 88.000 Ft-os programot adjuk oda 10e-ért és még lenne egy extra kívánsága is… Ok.


…és a hónap Ügyfele, mint követendő példa!

Pedig azzal kezdte, hogy egy másik útnyilvántartót vett, de ott semmi sem úgy volt ahogy ígérték, és miután kipróbálta a miénket le volt nyűgözve és azonnal megrendelte, még aznap ki is fizette.

Van ilyen is.

 

Tetszett a cikk?



Hasonló bejegyzések

Oszd meg ismerőseiddel

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is – ha kell, keményen beleállva a témába – kendőzetlen, saját gondolatokkal.

“Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg.”

Barazsy Ákos
22 871
Olvasók száma
2007Üzleti kategóriaÖsszesített 3. Hely
HVG Goldenblog