Csodagyerekek szülei az ügyfélszolgálatunkon

Amikor izgatott hangon olyanokat hallunk a telefonban, hogy “én nem akartam rendelni semmit!” vagy “ugye most ezért nem kell fizetni?” vagy “már le is töröltem az alkalmazást / programot a gépemről!” a “…csak a gyerek játszott a telefonommal / számítógépemmel!” záró kulcsmondat kíséretében, akkor már a RoadRecord-nál jól tudjuk, hogy ismét egy csodagyerek akadt ránk…

…hiszen míg pl. az én látókörömben az 5 éves gyereknél már tapsolunk, ha el tudja mondani a teljes nevét és a kezével meg tudja mutatni, hogy hány éves, addig az ügyfélszolgálatunkon szabadkozó anyukákat és apukákat olyan csodagyerekekkel áldotta meg az ég, akik

  • aktívan érdeklődnek az útnyilvántartó alkalmazások / programok után
  • már folyékonyan írnak-olvasnak, szöveget értelmeznek
  • programjainkat a megfelelő helyről, pl. Apple store / Play áruház / weboldalunk jelszavak birtokában letöltik és telepítik
  • megadják a szüleik nevét / vállalkozásuk nevét
  • telefonszámukat
  • email címüket index

Érdekes módon még sokszor figyelmesen elolvassák a küldött emailjeinket is akár heteken keresztül, speciálisan viszont akkor szoktak nagy számban a csodagyerek-szülők remegő hangon jelentkezni, amikor az az üzenet megy ki, hogy ideje lenne rendelni, ha komolyan gondolják… :)

Büszkék vagyunk a jövő nemzedékére!

Tetszett a cikk?



Hasonló bejegyzések

Oszd meg ismerőseiddel

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is – ha kell, keményen beleállva a témába – kendőzetlen, saját gondolatokkal.

“Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg.”

Barazsy Ákos
22 854
Olvasók száma
2007Üzleti kategóriaÖsszesített 3. Hely
HVG Goldenblog