Ügyfélszolgálatos sztori: így jár az aki csak árat vásárol és nem tesztel

Az éves Ügyfélelégedettség-mérése közben a rengeteg elégedett vélemény mellé beesett ez:

“Még nem dobtam ki feleslegesebben pénzt, mint erre a programra. Számomra használhatatlan, semmi nem ott van, ahol keresem. De amint látom, a többség nem így érez, tehát nyilván én vagyok a hibás, viszont saját magam számára csak én számítok. Gyötrelem volt dolgozni vele, abba is hagytam, nem használom.
A kollégája (Tarr Péter) rendkívül segítőkész, le a kalappal előtte, minden nyűgömet el tudta viselni, de már régóta nem “boldogítom”.”

Mit lehet itt tenni?

Valószínűleg az nem megoldás, hogy egy kedves Ügyfél miatt “mindent arrébb rakunk ahol majd Ő keresi”… :)

Nagyon hasznos infókat szokott tartalmazni ilyenkor az Ügyfélről is a MiniCRM rendszerünk, csemegézzünk a bejegyzésekből:

  • Elvileg a tesztelési ideje 1,5 hónap volt – leveléből inkább az látszik, hogy nulla perc
  • Állandóan “elhavazódott” – folyamatos terelés, odázás
  • 30% akcióban megvette
  • Utánkövetésnél szintén nem ért rá foglalkozni vele
  • Egyszer csak üvöltve előkerült, követeli ami Nála van
  • Megoldottuk, megköszönte
  • Megint nem értette ugyanazt mint múltkor
  • Káromkodik, minősíthetetlen hangnem
  • Megoldottuk megint, megköszönte
  • Megint nem talált valamit – kértük, hogy néha használja a segédanyagainkat
  • Ajánlott minket másnak, jutalék elutalva
  • Jött a fenti levél

Konklúzió?

Persze, egy programon mindig lehet fogást találni – ezeket folyamatosan korrigáljuk is – de csak konkrét problémára tudunk választ adni, arra, hogy “semmi sem ott van ahol Ő szeretné” vagy “sz@r az egész” – azzal nem tudunk mit kezdeni, mert szerintünk (és másik 4990 Ügyfél szerint) meg jó…

Tipikus probléma, hogy sokan nem olyan útnyilvántartó programot (vagy legyen szó bármiről) vesznek amit kipróbáltak, tetszik és megoldást nyújt a problémájára, hanem szemellenzővel, kipróbálás nélkül csak “árat” vesznek.

horse looking at me blog

Tessék, itt az eredménye.

Mi nemcsak ingyenes tesztlehetőséget, hanem 60 napos feltétel nélküli pénzvisszafizetési garanciát is adunk éppen azért, hogy mindenki megelégedésére lehessünk.

Aki pedig nem lát tovább az orránál, az továbbra is vásároljon kipróbálás nélkül akciósan, garancia nélküli útnyilvántartót – máshol.

Mi továbbra is szeretnénk büszkék lenni arra, hogy ilyen levelet max. háromszor kapunk egy évben…

Tetszett a cikk?



Hasonló bejegyzések

Oszd meg ismerőseiddel

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is – ha kell, keményen beleállva a témába – kendőzetlen, saját gondolatokkal.

“Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg.”

Barazsy Ákos
22 878
Olvasók száma
2007Üzleti kategóriaÖsszesített 3. Hely
HVG Goldenblog