Ezért nem vásárolok Tőled inkább semmit

Utálok itthon vásárolni.

Utálom, hogy nincs semmi üzleti kultúrád.

Utálom, hogy még a telefont sem veszed fel, utálom, hogy nem hívsz vissza.

Utálom, hogy nekem kell kergetnem Téged, mintha nem elemi érdeked lenne, hogy rendeléseket vegyél fel, kezelj és teljesíts.

Utálom, hogy még ígérni sem tudsz rendesen, pontosan, szakszerűen.

Utálom, hogy sosem teljesül úgy és az, ahogy ígérted.

Utálom, hogy nekem kell a naptáramban számon tartani az ígéretedet, és utálom, hogy ünnepnap, ha betartod amit ígérsz.

Utálom, hogy nekem kell csesztetni azért, hogy történjen már valami.

Utálom hallgatni a fárasztó és üres magyarázkodásodat, hogy most éppen mi az oka annak, hogy szerencsétlen vagy és nem tudsz teljesíteni.

Utálom, hogy vevőként én igazodom Hozzád, utálom, hogy állandóan keresztbe húzod a számításaimat, terveimet, napjaimat.

Utálom, hogy vevőként nekem kell úgy viselkednem, mintha én lennék a Te szolgáltatód és akkor vigyázzba állni, amikor méltóztatsz teljesíteni.

Utálom, hogy sose készülsz el elsőre, utálom a naptáramba görgetni a Te nyitott ügyeidet, mert utálom, hogy még egy rohadt naptárad sincs.

Utálom, hogy csak feladatot tudsz megoldani, utálom, hogy a problémákkal már hozzám jössz és rám vársz.

Utálom, hogy nekem kell állandóan emlékeztetni Téged, hogy mi van még hátra, utálom, hogy semmi rendszer nincs a munkádban.

Utálom, hogy rendszerint Te már azt hiszed, kész vagy és jól teljesítettél, utálom, hogy én inkább Rád hagyom, mert már szeretnék ezen a rémálmon inkább túl lenni.

Utálom, hogy az utolsó simításokat nekem kell elvégezni, holott utálom, hogy Te úgy számláztál, mintha minden rendben ment volna (és közben meg tényleg azt hiszed, hogy minden rendben volt), és utálom, hogy erre még büszke is vagy.

Utálom, hogy választanom kell a rossz és a rosszabb között: vagy megint Téged hívlak, vagy egy másik még utálatosabbat – vagy inkább ezentúl megcsinálom én.

Utálom, hogy egyre inkább azt választom, hogy nem veszek senkitől semmit.

Utálom, hogy Te ilyen “vállalkozó” vagy, közben meg állandóan sírsz, hogy nem megy a bolt.

Utálom, hogy másra mutogatsz.

Utálom, hogy mindenhol ez megy, utálom, hogy mindenki másra mutogat.

Utálom, hogy nem veszed észre, hogy Rád is mutogatnak.

Utálom, hogy nem veszed észre, hogy Te vagy az oka mindennek.

A legjobban azt utálom, hogy TE semmivel sem teszel többet azért, hogy én ne utáljak vásárolni Nálad!

…és azt is utálom, hogy nem is érted, hogy miről beszélek, mi az én problémám ezzel…

Tetszett a cikk?



Hasonló bejegyzések

Oszd meg ismerőseiddel

A blogról

2005 óta blogolok olvasóimnak, elsősorban az útnyilvántartásról és a hozzá kapcsolódó dolgokról, programfejlesztésünkről, ügyfélszolgálati és értékesítési tapasztalatainkról. Szívesen osztom meg humoros formában tapasztalataimat cégvezetői szemmel az élet nagy dolgairól is – ha kell, keményen beleállva a témába – kendőzetlen, saját gondolatokkal.

“Eredeti tartalmat írok, nem másokét osztom meg.”

Barazsy Ákos
22 851
Olvasók száma
2007Üzleti kategóriaÖsszesített 3. Hely
HVG Goldenblog