Zúgolódnak az APEH-esek, nem kapnak prémiumot
Érdekes ez az Index.hu: vannak semmitmondó cikkeik melyeket lehet kommentelni, a fontosabbakat nem. Személy szerint a fenti című cikkükre adott olvasói véleményekre igen kíváncsi lennék, ezért én itt és most lehetővé teszem a népítéletet.
Olvasd el a cikket itt, ami arról szól, hogy ki vannak borulva az APEH-esek, mert lehet, hogy nem kapnak idén prémiumot.
Az én véleményem az, hogy felháborító minden közalkalmazottól (nem csak APEH-esektől), hogy nem akarják tudomásul venni, hogy Őket is kell, hogy érintse a válság. Miért gondolják azt, hogy Ők kibújhatnak a világon mindenkit érintő visszaesésből?
Minket kisvállalkozókat nyilvánvalóan erősen megviselt a válság, nemcsak vállalkozások, munkahelyek szűntek meg, de a megmaradt (az országot finanszírozó) vállalkozóknak - nekünk - is sokkal többet kell dolgozni idén kevesebb pénzért, ráadásul nekünk minden egyes nap meg kell dolgozni a betevőért, mert még az "alapfizetésünk" sem fix - mint Nekik, amit ráadásul mi fizetünk. A további lehúzó büntetésekről már ne is beszéljünk… Őket még ez a veszély sem fenyegeti.
Mi milyen prémiumra számíthatunk, hova menjünk demonstrálni, hogy elverték a pénzünket? Vagy sztrájkoljunk mi is? Ha nem lesz bevétel, akkor kitől, milyen adót fognak beszedni?













(10 szavazat, átlag: 4.3 a 5)
2009 október 28, 09:13
“Az én véleményem az, hogy felháborító minden közalkalmazottól (nem csak APEH-esektől), hogy nem akarják tudomásul venni, hogy Őket is kell, hogy érintse a válság. Miért gondolják azt, hogy Ők kibújhatnak a világon mindenkit érintő visszaesésből? ” <–ezzel a vélemény nyilvánítással értek 100%-osan egyet és ugyan így gondolom én is…!!!!!!
2009 október 28, 09:17
Üdvözlöm Vitaindító!
Nem tudom minek a számlájára írjam…
Szándékosság? Alultájékozottság?
Egy pár tucat, pár száz élősködőt nem kellene összemosni, a többi becsületesen dolgozó állami alkalmazottal!
Az írásai egy részét a hangneme alapján úgy értékelem, a harag, a megkeseredettség szülte.
Inkább, mint azt kelljen gondolnom, hogy “fizetett provokátor”.
Nyitott szemmel járva észre lehet venni a becsületes, jó embereket is.
2009 október 28, 09:23
#Zsolt: A kiemelkedő munkát lehet és kell premizálni válságban is.
Az adóhivatalnál véleményem szerint a hiba ott keresendő, hogy azon kevés embert, aki adófizető, nyúzzák a végtelenségig, és a tőlük beszedett sarc után jár a prémium.
Javasolnám, hogy az adófizetők helyett az adót nem fizetőket fellelő revizoroknak, a fekete gazdaságban tevékenykedők felderítése és megadóztatása után járjon prémium, akik egyébként nem vennének részt a “közös költségek” megfizetéséből, és torzítják a versenyt a piacon.
Aki pedig hibát vétett, de évek óta adózik, pénzt termel és ebből adót fizet, azt segítsék a helyes útra. Ennek eszköze véleményem szerint nem a bírság!
Egy ilyen hatósági hozzáállás lényegesen jobb elfogadottságot hozna az APEHnek is, talán javítana az adózási morálon és az ily módon megszerzett prémiumok sem lennének visszatetszőek a többi adófizető polgár szemében.
2009 október 28, 09:57
Gratulálok, úgy tűnik, állami alkalmazottak is olvassák az oldalt! Pl. ptrooper. Hozza is a formáját, próbálja lehetetlenné tenni a vitaindítót. Csak addig kell a demokrácia, amíg jó kis állami állásból lehet okoskodni?
A nyári botrány után, miszerint 1200 milliárd kiszabott, de be nem fizetett adótartozást görget maga előtt az APEH, megváltoztatták a pletyka szerint a jutalmazást. Csak a kiszabott, és be is fizetett büntetést akarták év végén figyelembe venni a jutalomkeretek elosztásánál!! (Igen, így műxik!)
Hirtelen a legjobban működő cégeket kezdték “agyonellenőrizni” ptrooper kollégái, ahol kinézték a cégből, hogy be is tudja majd fizetni!! 3 hónap alatt 400 milliárdot szabtak ki.
Pesti jogász barátom erre szakosodott, azt állítja, a perekben 90%-ban visszahozza a pénzt a cégnek, a nagy erőlködésben nem nagyon figyeltek a törvényességre.
Teljesen egyetértek a felvetéssel, a válság miatt is, és azért is, mert adópénzből ne osztogassanak jutalmakat! A biztos állami állásért cserében nincs jutalom! Aki meg arra hivatkozik, hogy a versenyszférában jobban keresnek, az menjen oda dolgozni!!
Az ORIGO-n is hasonló történt a kommentekkel kapcsolatban, furcsa az időbeni egybeesés!!
2009 október 28, 11:39
D E T T O !!!
mert azt se hosszabban, se rövidebben nem tudom kifejezni!!!
A felháborodástól szavakat sem találok.
2009 október 28, 11:43
#ptrooper:
Némi igazságod van bizony, de most az élősködő, mások hátán lovagolókról van itten szó!
És ha nem tévedek, mind az állami kasszába befizetőktől kapja a pénzét.
Nem tudom, ki itt a tájékozatlan!
2009 október 28, 11:49
#Tamási László:
Végre egy ötlet is!
Köszönöm a gondolatot! Talán többünknek, vállalkozóknak ez már eszébe jutott, de lehet, hogy most kap nyilvánosságot is! Jó helyen és jó időben!!!
üdvözülve….
2009 október 28, 12:06
#fakutya:
“A biztos állami állásért cserében nincs jutalom! Aki meg arra hivatkozik, hogy a versenyszférában jobban keresnek, az menjen oda dolgozni!!”
Tapasztalatom szerint ezekre az emberekre 90%-ban aztán hiába számítanál, mert 16-17órát naponta nem képesek intenzíven dolgozni, ami fedezné a keresetüket, nem beszélve az a feletti premiumot!
Ha csak az ügyfélfogadási időt nézzük, megállapítható, hogy nem nyit ki újra, -mint én,- mert jött egy ügyfél (aki esetleg a dugó, vagy egyéb ügyfélszolgálaton való várakozása miatt késve érkezett)…….
Nem azért ment az APEH-be dolgozgatni.
LEJÁRT A MUNKAIDŐ! CSAK NEM GONDOLOD, HOGY TÚLÓRÁZOK INGYEN???? ez szerintem a szlogenjük.
2009 október 28, 14:48
Nézzük sorba:
@ptrooper: Harag lenne az írásaimban? Szerintem elég visszafogott voltam ahhoz képest, hogy mostanában milyen hírekkel sokkolnak: BKV, MÁV, APEH, a kormányról ne is beszéljünk…
Azért mert van egy blogom, attól még lehet véleményem, és van is, ezt megosztom azokkal akiket érdekel, akit nem, az amúgy sem olvas. Abban igazad van, hogy a csürhével ne keverjük a becsületeseket!
Amennyiben viszont fizetett provokátor lennék, akkor kérem, hogy valaki utaljon már át nekem is kb. 100 millát, mert azzal már benne lehetnék a hírekben, és annyiért még ezt a jelzőt is vállalnám!
@Tamási László: Valóban az adóelkerülőket kéne felhajtani, csak tudod az sok munkával jár (és az fáj), ráadásul az nem kecsegtet statisztika szerint annyi bevétellel, mint az elérhető cégek sarcolása!
@fakutya: Úgy nézem, nemsokára nálam ismét APEH ellenőrzés lesz a mai blogok miatt, felajánlásokat szívesen elfogadok jogi képviseletre az olvasóktól!
Az útnyilvántartásom tuti rendben van, a könyvelőm szerint a többi is, de azért nem lehet tudni….
@NAZSUKA: Igazad van, közalkalmazott el sem tudja képzelni (pontosabban én nem tudom elképzelni Róluk, hogy el tudják képzelni), hogy milyen a vállalkozásodat nem 8 órás szemlélettel széllel szemben is kormányozni. Lehet, hogy mégis ptrooper-nek van igaza, és a napi 12 órás meló miatt egy kicsit el vagyok keseredve…? De nem baj, a szorgalommal és kitartással olyan erényekre lehet szert tenni, aki nem is hallott olyanokról, aki nem él ebben!
Kívánom minden kis- és középvállalkozásnak a kitartást, most megmutathatjuk, hogy a legnehezebb időkben is megálljuk a helyünket!
2009 október 28, 17:00
Sziasztok!
Én is a befiztői oldalon dolgozom. Nem hergelni akarok, mert én már belefáradtam ezekbe, de egy pár info-t azért közre adnék.
1. Ha ellenörzést tart az APEH olyan cégnél, akinek a forgalma 100 mill. feletti, kell hogy találjon 2% bírságot a bevétel arányában.
2. Ha jegyzőkönyv írás örténik, akkor azt írja le amit mondasz de az Ö szavaival és az már nem az lesz a végén és a bíróságon neki kedvez!!!!!
Erre kérem odafigyelni és több alkalommal átolvasni és nem aláírni csak azt a változatot, ami nektek is megfelel!!!!
3. valóban a kiszabott bírság után kapják(ták) a jutalmat, mert a kiszabott bírságok 90%-a valóban el sem jut a bíróságra vagy ott megdől.
4. Ha egy kiszabott bírság nem törvényes és törlik a bíróságon vagy még előtte, akkor sincs az ellenőrzést végzőre nézve semmi negatív hatása. Törvénytelen dolgot tesz és az is OK szerintük. Belső válasz erre nem jött be, majd legközelebb!!!
10-ből 5-en nem is ellenkeznek fizetnek ,mert tartanak az APEH-től.
Van még egy pár történetem is az eljárásokról, de azt majd később.
Természetesen ezeket soha senki nem fogja elismerni nyílvánosan, de nem egy olyan ember van aki az Apeh-ban dolgozott és később átáll a másik oldalra. Velük beszéljetek, jogász, könyvelö stb.
Természetesen nem az elcsalt adók beszedése a gond hanem az igazságtalanság és a hatalomal való visszélés
u.i: útnyilvántartásom rendben van!
2009 október 28, 17:34
#ptrooper: Üdvözlöm!
A Vitaindítóval teljesen egyet értek.
Az állami alkalmazott elmegy szabadságra, ki tudja, ki kell vennije a szabadságát! Közben (pl: Önkormányzat) félre teheti az intézendő papírjaimat és Én várjak, amíg elintéződik, stb.
A vállalkozót mikor kérdezik neg, hogy pihent-e kötelezően. Az adókat mindig fizetni kell, bevallásoknak időben be kell érniük, mert állandóan ott a fenyegetés, BŰNTETÉS.
Azt is felháborítónak tartom, mikor állami alkalmazott feketén dolgozik, pl: könyvel és elveszi a vállalkozó kenyerét, amiből él és adót fizet.
Ha hibáznak, vagy tévednek az nem érdekes, de a vállalkozót mindig bűntetéssel fenyegetik és ki is róják.
2009 október 28, 19:04
Nekem inkább az a bosszantó, hogy vélhetőleg (bizonyítékom nincs) az apeh ellenőreinél az ügyfelek bűnösnek találtatása a premizálás alapja (vagy az ön-jutalmazáshoz vezető tisztességtelen ajánlatoké). Akárcsak a közlekedésrendészetnél, khm..khm.. nem mindig a biztonság növelése az ellenőrzések fő célja…
2009 október 28, 19:19
Kedves fakutya!
Az állami alkalmazottak létszáma pár évvel ezelőtt kb. 800 000 volt.
Most legyen kb. 5-600 000.
Amikor a pár száz tróger, becstelen emberrel kapcsolatban fejtik ki a véleményüket, és nem különböztetik meg a becsületes (fix nem nagy bérű) emberektől, akkor összemossák a becstelen 0,8%-ot a becsületes 99,2%-al.
És ez tényleg igazságos és tájékozott szemléletre vall.
Amúgy pedig egyáltalán nem vagyok állami alkalmazott.
Kicsi feleségem viszont az.
Tudják Ő az akinek úgy adtak fizetés emelést egyszer, hogy most egy vonással elvették ez egészet (talán ki kellene próbálni Önöknek is milyen érzés).
És nem dolgozik rosszabbul, sem kevesebbet, sőt.
Túl sokszor kénytelen túlórázni, a családjától elrabolva ezt az időt.
És ezért sem pénzt, sem köszönömöt nem kap.
Az egyetlen ami jól hangzik a titulusa, “főtanácsos”.
Ami persze ma semmit nem ér.
Főiskolai végzettséggel egy sima ügyintézői beosztás.
Talán arról sem kellene elfeledkezni…
…lehet, hogy Ők az állami kasszából kapják a fizetésüket, de 99,2%-uk nem fenékvakargatásért kapja, hanem az Önök csip-csáp ügyei intézésében segítenek.
És azt sem árt tudniuk…
…még azt is írniuk kell, mikor mennek ki a mosdóba.
Aki ezek után szívesen cserélne vele, csak szóljon bátran.
Mindezeket tudva én inkább vagyok vállalkozó, mint állami alkalmazott.
Kedves fakutya!
Ha már személyeskedik, akkor…
Talán azokra kellene haragudni, akik bántották és nem harapdálni össze-vissza, mint egy zavarodott jószág.
2009 október 28, 19:28
Kerüljük a személyeskedést, mert moderálni leszek kénytelen!
2009 október 28, 19:32
De hogy álljon itt a jólelkű, jószívű vállalkozókról is valami.
A becsületes, bevételét letagadó vállalkozó, aki így már szociális juttatásokra papíron rászoruló egyed lesz…
Szeretné is igénybe venni az állam által nyújtott “szociális védőhálót”.
Pedig tudja, hogy erre ő nem szorul rá, mert ő csak papíron nem túl nyereséges.
És talán azt is tudja, hogy ezért nem lesz több játszótér, sem jobban felszerelt iskola a gyermekeinek, unokáinak.
És ha valaki azt gondolná, hogy ez a fehér holló kategória, akkor el kell mondjam, hogy sajnos téved.
2009 október 28, 19:38
Kedves Vitaindító!

Talán “fakutya” első hozzászólásánál kellett volna a moderálást felhozni.
Mivel én érintett lennék, úgy gondolom ezért válaszolnom is kellett…
Uff, én itt voltam…
2009 október 28, 19:41
Épp ezért nem moderáltam eddig, mostantól fogok ha eldurvulna a helyzet.
Ez a kultúrált párbeszéd helye, ahol lehet mindenkinek véleménye ha tartja a normális emberek szintjét.
2009 október 29, 00:28
#ptrooper:
Tehát úgy kezdődött, hogy visszaütöttem?
Akkor pardon!
Az USA-ban 10 /tíz!!!/ féle állampolgár által kitöltendő okmány van csak, és úgy dolgozták ki, hogy egyszerű ember is ki tudja tölteni “szakértő” nélkül. Így aztán nem kell a munkavállalók 16-21%-át (akár 600, akár 800ezer) közalkalmazottként foglakoztatni, hogy a “vállakozók” csip-csáp ügyeivel foglakozzon.
A konyhakést pedig arra felé nem tiltják be, ha öltek az egyikkel, hanem megbünteik azt, aki rosszra használta!!
Veszélyes játék gerjeszteni a vállalkozó-ellenességet. Mi termeljük meg a buli költségét! Ha elég sokan elmegyünk innen, nem lesz aki fizesse a közalkalmazottakat!
A feleségét sajnálom, miért nem fog jövedelmezőbb munkába?
2009 október 29, 12:46
#ptrooper:
“ptrooper Írta:
2009 október 28, 19:32
De hogy álljon itt a jólelkű, jószívű vállalkozókról is valami.
A becsületes, bevételét letagadó vállalkozó, aki így már szociális juttatásokra papíron rászoruló egyed lesz…
Szeretné is igénybe venni az állam által nyújtott “szociális védőhálót”.
Pedig tudja, hogy erre ő nem szorul rá, mert ő csak papíron nem túl nyereséges.
És talán azt is tudja, hogy ezért nem lesz több játszótér, sem jobban felszerelt iskola a gyermekeinek, unokáinak.
És ha valaki azt gondolná, hogy ez a fehér holló kategória, akkor el kell mondjam, hogy sajnos téved.”
——————————————————————–
érdekelnének a számadatok, hogy a közalkalmazottaink mennyibe kerülnek nekünk és mi, becstelen vállalkozók, mennyi sarcot nem vagyunk hajlandók befizetni.
tévedések elkerülése végett a politikus is közalkalmazott!…
a mennyibe kerülnek nekünk - ben benne van az ellopott, hanyagul elköltött, stb. pénz is…
az is benne van, amikor a közalkalmazott politikus a saját cégeivel követ el csődbűntettet, pénzmosást, áfacsalást, amiből kampányok finanszírozódnak, stb….
ezek után az az érzésem, nem az általunk be nem fizetett és mellette a szociális védőháló címén fölvett összeg lesz a nagyobb mértékű…
a szociális védőhálót ugyan az állam nyújtja, csak mi is finanszírozzuk!…
a jár, vagy nem jár kérdés egy érdekes aspektus.
azt tapasztalom, hogy az általános közalkalmazotti hozzáállás az, hogy a vállakozónak nem jár, mert az tele van pénzzel.
hogy az ember esetenként nem tudja, miből fog ja fizetni a munkatársakat, alapanyagot, stb., mire befizeti a sarcokat, az nem érdekel senkit. és itt még nem arról volt szó, hogy a személyes gazdagodás a kérdés… nagyon sok embert ismerek, akinek saját magára csak annyi pénze jut, hogy enni tud…
lehet okoskodni, hogy miért nem csinál mást.
meg szét lehet nézni, hol és milyen munkát lehet találni, amiből normális pénzt tud keresni a minimumon élő és utána lehet okoskodni, hogy barátom, láttam ezt a lehetőséget, próbáld ki.
na pl. ilyet még nem hallottam egy közalkalmazotttól sem…
aztán amikor az egyébként hivatalos állami okiratok alapján mégis úgy tűnik, hogy jár a “szociális háló”, mert éppen akkor volt egy apeh ellenőrzés, ami végleg kisöpörte a kasszát, akkor nagy szájhúzogatás és időhúzás közben hajlandó az ügyintéző bármit is megcsinálni, és megy a hiszti, hogy a szemét mocsok, akitől az állam éves szinten áfával, járulékokkal és minden más kifizetnivalóval alaphangon legalább 1 milliót legombolt, az vissza mer venni havi szinten pár ezer forintot.
hát b.ssza meg, ha e miatt nem lesz játszótér, meg iskola a gyerekeknek, akkor ott nagyon el vannak csúszva az értékítéletek…
nem is a 100 millával fizetett bkv - s közalkalmazott a probléma, aki szintén nem végez termelő munkát, hanem az adóbevételek újraosztása során egyengeti a pártkasszák útját, hanem az a mocsok vállakozó, aki vissza mer kérni pár morzsát, miután a kenyérrevalót kivették a kezéből…
arról már ne is beszéljünk, hogy a közalkalmazotti ügyfélfogadási idők hogyan lesznek egyre rövidebbek, hogy a 8 órai ügyfélfogadási idő kezdetekor jópár helyen a kávéscsészével szaladgálnak, az embert meg a guta üti meg közben, hogy menni kellene dolgozni, mert minden óra semmittevéssel töltött várakozás alatt mennyi pénzt nem keresünk meg, mert a reggeli kávé áll mindenek felett…
pedig közvetve saját maguktól is elveszik a pénzt ezzel a mentalitással a közalkalmazotti szinten…
autó forgalombahelyezéskor a nemzetközi származásellenőrzéses határozatot 2 hetes intervallumban hajlandóak elkészíteni, miközben a számítógépes nyilvántartásból percek alatt le tudják ellenőrizni.
stb…
lehetne itt sorolni a példákat, de jobb, ha nem teszem, mert így is nagyon dühös vagyok…
tudom, a provokátorok ezt szeretnék, csak ezzel is ráfaragnak, ha agyvérzést kapok, egy befizetővel kevesebb lesz.
szóval az apeh prémiumot nem kellene forszírozni az apeh munkatársaknak, addig, amíg nem lesz polgárháború.
akkor ugyanis lőttek a reggeli kávénak, reggeli kalasnyikov lenne belőle..
2009 október 29, 12:54
#Halász Péter: Hát igen Péter, azt hiszem Te vérbeli vállalkozó vagy, legalábbis én nagyon vágom, hogy miről beszélsz…. sőt, az ereimben érzem!
ptrooper azzal vádolt engem, hogy az írásaimból elkeseredettség, harag olvasható ki, holott szerintem kettőnk közül Ő az elkeseredett.
Én sem vagyok felhőtlenül happy, de nekem a fejemben van az igen kemény munkával megszerzett tudás, ami miatt nem tudnak zavarba hozni, így nagy erővel fogok minden elképzelésemet véghezvinni.
2009 október 29, 12:57
Az is érdekes kérdés, hogy a közalkalmazott egy külföldi cégnek miért ad adókedvezményt, ingyen telket, stb, csak mert pár száz embert foglalkoztat majd egy darabig, amíg nem talál más országban többet ígérő állami alkalmazottat, a hazai cégek meg miért a korbácsot ismerik ugyanettől a közalkalmazottól?
miért jobb egy olyan külföldi cég, akinek a múltjában pár évente látható a költözés, amikor munkanélküliek százait hagyta maga mögött?
Ezt persze elhomályosítja a kenőpénz, de a közalkalmazott akkor sem kerül pellengérre, hanem a vállakozó a mocsok!…
na, szép napot mindenkinek…
nekem most megvan…
2009 október 29, 13:00
Ja, tegnap kaptam egy APEH papírt, mely szerint magánszemélyként van 1.100.000 Ft tartozásom, holott pontosan 1 éve igazoltam le, hogy nincs. Januárban újból leigazoltam, mert elvesztették(!) az igazolásom, de úgy látszik az sem volt elég, mert még mindig követelőznek! Könyvelőm szerint illetékügyben 15 hónap az átfutás!
Melyik Ügyfelem várna ennyi időt tőlem bármire is? És az APEH?
Meséltem már?
Áprilisban megjelent a cégünknél 2 végrehajtó, mert állítólag volt 2,2 Millió Ft tartozásunk a tavalyi év eredményéből, de az nem zavarta Őket, hogy annak bevallására még volt 2 hónapunk! Hümmögve elmentek, de megjelentek 1 hónap múlva megint! Akkor elküldtem Őket melegebb éghajlatra, erre megígérték, hogy akkor most tényleg megvárják a bevallási határidőt, kivételesen így is lett. Bevallásunkból kiderült, h semmiféle tartozásunk nincs, így azóta szerencsére felszívódtak!
Megáll az ész. Persze ezeket az embereket is az én adómból fizetik.
2009 október 29, 13:05
#Barazsy Ákos:
igazából teljesen mindegy, hogy melyikünk mennyire elkeseredett és haragos.
a téma szempontjából az irreleváns.
az egzakt információk is alátámasztják mindkettőnk véleményét, ezzel szemben elég gyönge “ptrooper” érvrendszere…
minden értelmes ember kiszámolta már, mennyit fizet összesen egységnyi időre adótkat és mindenféle sarcot és menyi marad neki saját célokra.
a saját célokra fordítható összeg egy bérből élőnél nagyjából 20%, miközben 100% - ba kerül az illető az őt foglalkoztató cégnek.
azt a 80% - ot, amit az állam benyel áfában, tb hozzájárulásban, stb. az alkalmazottól és a vállakozótól, azt meg is kell termelni!…
ezt elfelejtik a közalkalmazottak, csak tartják a markukat és köpködnek, hogy mocsok vállalkozó…
ha nem lenne ez a sok mocsok vállakozó, akkor éhen haltak volna a közalkalmazottaink…
nyugodtan lehetünk elkeseredettek és haragosak, minden okunk megvan rá…
2009 október 29, 21:19
#fakutya: Kérném a jogász telefonszámát,ha lehetséges! igen,a törvényeség nem számít.,a prémiumot a kiszabott büntetések után osztják szét.Sajnos,beleestünk…
2009 október 30, 23:35
#Gurabi Ági:
Kedves Ági!
Írd meg a fakutya009@gmail.com címre az elérhetőségedet, a rövid “kórtörténetet”, neked hoztam létre! És írj ide, hogy küldted!
Fel fog hívni jogász barátom.
Elnézést a titokzatoskodásért, de nem ismerjük egymást, kellenek ezek a zsilipek.
Nem szeretnék vele kitolni.
“Véletlenül” az elsők között volt nála vagyonosodási vizsgálat. Nem találtak semmit, de a stressz…….
Mivel más is látja ezt a címet, ígen, lehet a mailra elérhetőségeket, kéréseket küldeni, ha valakinek baja van az APEH-al, és jogi segítséget szeretne.
Még 5 napig, 11.04.-én 24.00.-ig fog élni a cím.
2009 november 1, 11:38
Kedves Hölgyek, Urak!
Én mindenkit értek, megértek, ha arról írnak, hogy az “aPEcH”-esek mennyire ismerik az “aljas” praktikákat és alkalmazzák is. (Hisz én is vállalkozó lennék, vagy mi a szösz.)
Mindenütt van férges, miért lenne az a csoport kivétel.
Mint ahogyan vannak a vállalkozók között is férgesek.
De a férgeseket soha ne keverjük az “egészségesek”-el.
Fakutya!
Ha arról ír, hogy tolvaj politikusok, korrupt állami vezetők, akkor nem csak felesleges, hanem nagyon is sértő a legalsó szinten lévő ügyintézőket helyettük ostorozni.
Pár hónap múlva választás.
Tessék felelősen dönteni!
Ismerek nem egy-két vállalkozót, akik nagy hanggal, nagy meggyőződéssel húzták az ikszet a jelenleg élősködő tolvajok neve mellé!
Ma pedig a leghangosabban ők sérelmeznek mindent…
2009 november 1, 22:22
#ptrooper:
Kedes ptrooper!
A Kedvedért átnéztem újra minden hozzászólásomat!
Nem írtam ilyesmit:
“Ha arról ír, hogy tolvaj politikusok, korrupt állami vezetők, akkor nem csak felesleges, hanem nagyon is sértő a legalsó szinten lévő ügyintézőket helyettük ostorozni.”
Ne azonosíts velem minden kemény véleményt! Patikamérlegen mérem ki minden szavam, hogy még a törvényességen belül maradjak.
A demokrácia jényege, hogy el kell tudni viselni a kemény véleményeket is!
Csak emékeztetek: a rágalmazási per úgy indul, hogy ellenőrzik, az állítás igaz-e? Mert ha igaz, akkor nem lehet rágalmazás!
Ráadásul az USA-ban az adófizető állampolgár más kategória, mint az Ő befizetett pénzéből élő közalkalmazott!
Itt nálunk az a hiba, hogy a biztos állásban lévő állami alkalmazott “állampolgárabb” akar lenni, mint az adóbefizető polgár (végső soron: a munkáltatója!). Mindkét rendszerből csak az előnyöket szeretné!!
Alsóbb szinten is!
A 8 munkaórából 1,5-t elkávézó, a rábízott ügyeket 30 nap alatt nem elintéző, információs előnyét baksis kikövetelkésére használó, csak a főnök seggét nyaló közalkalmazott, aki lassú, szívós nyafival kiköveteli, hogy csak kedd-csütörtök 8.00-14.00 között (az ügyfél munkaidejében!!!) kelljen ügyintéző állampolgárt fogadnia, semmivel nem becsületesebb, mint az 58%-os elvonás ellen “ügyeskedve” tiltakozó vállalkozó.
És csak emlékeztetnék, hogy a Dózsa féle parasztfelkelés azért tört ki, mert 20%-ra növelték az elvonást!!
Egyébként nem az a fő baj, hogy sokat fizetünk! Hanem az, hogy rosszul, és rosszra költik el!
2009 november 2, 11:42
#fakutya:
Bocs, elnéztem az e-mail-ben a nevet.
Halász Péter volt egyrészt, aki erről írt.
De ettől még amit írtam nem válik semmissé.
Ha valakinek rossz tapasztalata van egy, kettő, vagy akár több közalkalmazottal szemben, NE legyen rest és hozza a tudomására, jelentse akárhová. Csak ne általánosítson, ne sározza be azokat, akik nem érdemlik ezt meg.
Ne legyünk “besz@riak”.
Én szoktam éreztetni, jelezni, ha a kedves vállalkozó nem bánik velem a pénzemért úgy mint egy jó ügyféllel.
Ha pedig nincs kivel beszélnem a negatív reklám nem lesz neki jó reklám.
Pl.:
A házfelújítást felvállaló vállalkozó “elvtárs” nem jelent meg a megbeszélt napon, pedig helyette még azt is megtettem, hogy betonig romboltam fürdőszobát, wc-t, stb. (először még ezt is vállalta), hogy időben kezdeni tudja.
És később sem kívánt megjelenni, arra hivatkozva, hogy közben sok lett a munkája.
Ezek után kígyót-békát kiabáljak minden vállalkozóra? Mindegy hogy zabhegyező, vagy égfestő?
De, ha akarják legyen igazuk, ugorjon mindenki a másik torkának, orvos-beteg, ügyintéző-vállalkozó, tanár-szülő, csak azzal ne foglalkozzunk, hogy közben mi történik körülöttünk.
Ez a módszer már több ezer év óta létezik. Járjunk csak, akkor ezen az úton…
De nézzük a másik szemszögből is…
Nem gondolják, hogy a közalkalmazottak legtöbbjének ugyanúgy tele a hócipője mindennel?
Nem kell eltűrni mindennap a kedves ügyfelek arrogáns, felsőbbrendű szövegét?
Hogy ingyenélőknek nézik őket, holott jó része nem dolgozik kevesebbet mint egy vállalkozó?
Ahogy ma intézik a kedves elvtársak, így tényleg úgy néz ki, nincs szükség államra.
Azok ellen tessék már összefogni végre, akik nem érnek egy lyukas krajcárt sem, mert kívül-belül selejtek.
Akik ezer milliárd számra lopják ki a mai nap is a pénzt az országból.
Akik miatt egyre többet kell fizetni, befizetni.
Akik miatt a korrupció listán a világon első helyre teszik országunkat.
És azok a vállalkozók is nézzenek magukba, akik már nem egyszer akartak egy kis csúszó pénzért elsőbbséget élvezni valamelyik közalkalmazottnál.
Tessék már észrevenni, hogy a vállalkozók mindegyike sem hófehér bárány, mint ahogy a közalkalmazottak nagy része sem farkas.
Tessék már végre azokat “fenéken billentgetni”, akik megérdemlik.
ui:

Az ügyintézésnél, azért van megjelölve egy héten két nap (pl. hétfő 7.45-17.00, csütörtök 7.45-16.00), mert, ha minden nap a Kedvesemnél sorban állnának, szombat-vasárnap kellene átrágnia a kérelmeket és a határozatokat elkészíteni.
Már pedig létezik annyi ügyfél. Akik ráadásul persze nem is tartják be az ügyfélfogadási időt, mert “ők csak annyit szeretnének kérdezni, hogy…”.
Ha valaki ezt kívánja, akkor legyen kedves “meregesse” Ő a fenekét kicsi feleségem helyett, és mi nagyon szívesen visszük tovább a vállalkozását.
2009 november 2, 11:49
#ptrooper: Most minden szavaddal egyetértek.
2009 november 2, 12:44
Tisztelt Hozzászólók!
Nekem 15 évig volt könyvelő cégem. Úgy vélem van némi tapasztalatom az APEH ellenőrzések terén.
Sajnos az ellenőrzések jelentős része már a megkezdésekor törvénysértő nem is beszélve a eljárásokról. Tőlünk vállalkozóktól (de a magánszemélyektől is ) elvárják, hogy minden törvénnyel, legyen az ÁFA, ART, SZJA, EHO, munkaügy, PTK, kereskedelem, reklám, és sorolhatnám, tisztában legyünk. Ha nem, akkor súlyos bírság a következménye.
De mi elvárhatjuk-e szegény sokat dologzó APEH alkalmazottaktól, hogy tartsák be a törvényeket? Mert hát ugye nekik nincs idejük minden törvényt elolvasni. Akkor mikor dolgoznának?
Mi vállalkozók viszont a bevételszerző tevékenységünk mellett olvassunk és tanuljunk paragrafusokat, rendeleteket, esetleg drága pénzért alkamazzunk szakértőket és ha ezek után valamit mégis elrontunk (vagy csak az ellenőr szerint rontottuk el) akkor jobb ha le is húzzuk a redőnyt, mert úgysem lesz annyi pénzünk, hogy kifizessük a jogászokat, adótanácsadókat és illetékeket a következő 5 évben.
Tapasztalatom szerint sajnos az APEH ellenőrzési eljárásai törvénysértőek (tisztelet a néhány kivételnek), de mi vállalkozók is hibásak vagyunk, amikor nem állunk ki a jogainkért!
Fel kell végre ébredni, és az igazunk mellett tudni kell harcolni!
HAJRÁ MINDENKINEK!
2009 november 2, 12:57
#ptrooper:
Döntő részben igazad van.
Örülök, hogy végre józanabb hangon beszélgetünk.
Azért néhány, közkeletű tévedsére felhívnám a figyelmet:
1,- Nem szabad összekeverni az AKTIVITÁS-t a PRODUKTIVITÁS-al és a HASZNOSSÁG-al! Az első kettő semmit nem ér a harmadik nélkül!
2,- Igazad van, sok gazember vállakozó is van, épp most zajlik 100 év legnagyobb gazdasági “OLIMPIÁJA”, meglátjuk, kik maradnak talpon. De a legfelsőbb jogrendszerünk támogatása nélkül hiába teszel panaszt! Még a végén Téged ítélnek el, mert tilosban parkoltál!
3,- A kriminalisztika 7 alapkérdése: ki, kivel, mit, mikor, hol, miért, mi módon? Tehát: szívesen összefogok, de ki tud nekem válaszolni a 7 alapkérdésre ez ügyben?
4,- Nem a két ügyintézési nappal van bajom, hanem a csak munkaidőben nyitva lévő Hivatallal! Az étteremben a pincér tudomásul veszi, hogy nem 8 és 16 között van a munkaidő! Aki pecázni akar, azt tegyen a horogra, amit a halak szeretnek! Kiderül majd, hogy ez nem fontos adópénzből fizetett tevékenységek során?
5,- A csaló vállakozót, aki nem teljesít rendesen, valóban ki kell pellengérezni! De meg kell tanulnunk rendesen védeni az érdekeinket!!
2009 november 2, 13:10
#ptrooper:
Döntő részben igazad van.
Örülök, hogy végre józanabb hangon beszélgetünk.
Azért néhány, közkeletű tévedsére felhívnám a figyelmet:
1,- Nem szabad összekeverni az AKTIVITÁS-t a PRODUKTIVITÁS-al és a HASZNOSSÁG-al! Az első kettő semmit nem ér a harmadik nélkül!
2,- Igazad van, sok gazember vállakozó is van, épp most zajlik 100 év legnagyobb gazdasági “OLIMPIÁJA”, meglátjuk, kik maradnak talpon. De a legfelsőbb jogrendszerünk támogatása nélkül hiába teszel panaszt! Még a végén Téged ítélnek el, mert tilosban parkoltál!
3,- A kriminalisztika 7 alapkérdése: ki, kivel, mit, mikor, hol, miért, mi módon? Tehát: szívesen összefogok, de ki tud nekem válaszolni a 7 alapkérdésre ez ügyben?
4,- Nem a két ügyintézési nappal van bajom, hanem a csak munkaidőben nyitva lévő Hivatallal! Az étteremben a pincér tudomásul veszi, hogy nem 8 és 16 között van a munkaidő! Aki pecázni akar, azt tegyen a horogra, amit a halak szeretnek! Kiderül majd, hogy ez nem fontos adópénzből fizetett tevékenységek során? Nem az ügyintéző hibája, de akkor is gáz, ha csak munkaidőben tud intézni az alkalmazott, vagy a vállakozó!
5,- A csaló vállakozót, aki nem teljesít rendesen, valóban ki kell pellengérezni! De meg kell tanulnunk rendesen védeni az érdekeinket is!! Néhány éve az én lakásfelújításom során a vállakozó a költségvetés 4,8%-át megtekarította! De: írásban kértem ajánlatot 3 helyről, és erről mindegyik tudott!! Én hoztam és fizettem a műszaki ellenőrt! Nem adtam előleget! Aki nem tudja megfinanszírozni, az nem alkalmas! Vagy eleve a hibás teljesítésre játszik és előlegként akarja kizsarolni azt a pénzt /általában 50%-ot/, amivel Ő már jól van! Addig van hatalma a megrendelőnek, amíg a pénzt oda nem adta! Utána már csak a Bíróság marad, az ismert hatékonysággal.
Sok energiám elment itt, bár zseniális a Vitaindító ötlete!
15 éve nem írtam ennyit magam!
Te Trooper!
Szerintem dolgozzunk!
Csak abból lehet megélni.
És ha végre lesz egy rendes szervezet, aki valóban értünk van, és nem a hatalommal akar /a nevünkben/ kokettálni, szóljatok nekem is!
2009 november 11, 17:06
Tájékoztatás a hozzászólásokról
Tisztelt Felhasználónk!2009. április 10-étől az [origo] portál cikkeihez nem fűzhetők hozzászólások az eddigi felületen. A korábbi rendszerben rögzített regisztrációk (felhasználói nevek, jelszavak) az [origo] portálon a továbbiakban nem működnek, az ezekről küldött hozzászólások az [origo] felületein nem lesznek hozzáférhetőek. Az ezekkel kapcsolatos további felvilágosításért kérjük forduljon a korábbi hozzászólási rendszer működtetőjéhez, a Blogterhez.
A hozzászólási lehetőség más technológiai alapon hamarosan újra elérhető lesz; ezt felhasználóink új regisztráció után vehetik majd igénybe.
A váltás okozta esetleges kellemetlenségért elnézését kéri
Az [origo] szerkesztősége
2009 november 14, 12:00
Hát gyerekek, érdekes volt végigolvasni ezt az egészet. Örülök hogy lecsillapodtak a kedélyek.
Azt gondolom, nem esnénk egymás torkának (vállalkozók-közalkalmazottak), ha egészségesebb politikai-, jogi- és adórendszer lenne ebben az országban.
Ha nem pazarolnák oly nyilvánvalóan két kézzel a keservesen befizetett adóforintjainkat nagyszájú, képmutató politikusok (tisztelet a kivételnek - bár ismerek egyet aki nem ilyen, de ő a statisztikai hiba).
Ha ésszerűen költenék el az adóbevételeket, nyilván elég lenne befizetni a mostani elvonásoknak a töredékét fizetni (felét? negyedét?)
És ha mi is tudnánk, hogy jó helyre megy, mert a saját szociális hálónkra és jólétünkre költi az állam, vagy legalább nem lenne ennyire nyilvánvaló, hogy a 10-20-50%-át lenyúlják, - biztos könnyebb szívvel adózna mindenki.
És ha - teszem azt - csak tizedennyire lenne bonyolult ennek a szerencsétlen kis országnak az adórendszere (amivel az élmezőnyből még mindig csak a középmezőny elejére csúsznánk vissza!!), kevesebb bürokrata is elég lenne.
Akik feltehetően nem lennének munkanélküliek, mert a versenyszféra biztosítaná a megélhetésüket, ha a foglalkoztató költségei nem a 3-szorosát tennék ki a nettó fizetésnek.
Kisebb elvonás, egyszerűbb szabályok, kisebb bürokrácia - még az is lehet hogy életképesebbek lennének a vállalkozások???
Országunk nagyjait meg elküldhetnénk máshová világot megváltani. Elkeserít ami ebben az országban büntetlenül folyik, sajnos szinte nem tudsz olyat mondani amit “közbeszereznek” és ne lenne valaki illetékesnek erős anyagi érdeke a dolog mögött, legyen az útépítés, irodaszer beszerzés vagy bármi, minden a piaci ár másfélszereséért megy…