Sikerült kormányunknak megszavaznia egy olyan salátatörvényt, amit sokan sokféleképpen értelmeznek. Alapvetően az biztosnak tűnk, hogy a cégautókra meg kell fizetni mindenképp az új cégautóadót 2009. február 1.-től, de magánautókra el lehet kerülni ezt, ha kiküldetési rendelvénnyel számoljuk el a költségeket (útnyilvántartás ennek az alapja)! Könnyebbség az, hogy ezentúl el lehet számolni a munkába járást is, ez is sokakat sarkall majd kiküldetési rendelvény írására! Rossz hír az EVÁ-soknak, hogy Nekik is meg kell fizetni a cégautóadót, kivéve az eva-s és az átalánydíjas egyéni vállalkozónak.
A megfejtendő kérdés még az, hogy vajon ezentúl minden autóra kell-e útnyilvántartást vezetni (cégautósoknak cégautóadó mellett is!) vagy csak a magánautósoknak, akik el akarják kerülni az új cégautóadót!
Egyre több szakmai forrásból halljuk azt, hogy KELL útnyilvántartást vezetni cégautókra a költségelszámolás miatt ezentúl (gyakorlatilag többeknek mint idáig), erre az értelmezésre jutott az egyik megyei APEH is… már megkértük a hivatalos állásfoglalást, amint megkapjuk, közölni fogom itt!
Mazsolázzunk a héten megjelent infók közül:
1. Államtitkári tájékoztató a cégautóadóról >>>klikk ide
2. Adónet.hu arról, hogy ezentúl a kiküldetési rendelvény nem csak munkaviszonyban alkalmazható, hanem minden kifizető élhet vele! >>>klikk ide
3. A Magyar Közlönyben kihirdették a törvényt (48. oldal), viszont nincs benne, hogy eltörölték a 70. §-t, ami az útnyilvántartást szüntetné meg… tehát kell útnyilvántartás?! >>>klikk ide
4. Egyik Ügyfelünk küldte Pénzügyi- és Könyvszakértői szolgáltatójától kapott körlevelet, melyből idéznék:
"A véglegesített szabályozás egyes szabályainak együttes értelmezéséből ugyanis az derül ki, hogy a törvényalkotók a cégautóadó szabályozásával nem hogy kedvezni, hanem nehezíteni szándékoztak e területen a vállalkozók sorsán. Azzal ugyanis, hogy a személyi jövedelemadó törvény természetbeni juttatások szabályozásai közül kiemelték a cégautó adózást, így azt feltétel nélkül kötelezővé tették. Ugyanis az új szabályozás nem teszi elkerülhetővé a cégautó adó megfizetését abban az esetben, ha olyan útnyilvántartást vezetnek, amely a kizárólagos hivatali célú használatot bizonyítja, vagy a magáncélú használat ellenértékét a magánszemély számla alapján megtéríti a gépjárműt rendelkezésre bocsátó kifizetőnek. Sőt, tekintettel arra, hogy a cégautóadóra vonatkozó szabályozást kivették az Szja törvény természetbeni juttatási szabályozási blokkjából , így a törvény úgy is értelmezhető, hogy a magáncélú használat után a kifizetőnek adott esetben meg kell fizetnie a természetbeni juttatások általános közterheit. Ennek alapján az útnyilvántartás mindenképpen vezetendő és a magáncélú használat célszerűen kizárandó, vagy kiszámlázandó (Szja tv. 70.§)"
A fentiek miatt hatalmas érdeklődés van az útnyilvántartó (egyben kiküldetési rendelvény) programunk iránt, amit igyekszünk minél hamarabb feldolgozni. Türelmet kérünk mindenkitől, mert mindenkinek sok kérdése van, és ezen kérdések pontos megválaszolása miatt lassabban haladunk. Remélem, hogy a fenti infók sokaknak segítséget jelentenek, újabb információkkal és ötletekkel hamarosan jelentkezem!









2008. december 15. hétfő at 12:47
Kedves Ákos!
Csak a teljesebb képhez.
A törvény módosításában pedig ez van:
4. Az Szja tv. 1. számú melléklete a következő 8.36-8.37. ponttal egészül ki:
(A természetbeni juttatások közül adómentes:)
„8.37. kifizető, külföldi székhelyű jogi személy, egyéb szervezet által biztosított személygépkocsi magáncélú használata, továbbá azzal összefüggésben úthasználatra jogosító bérlet, jegy juttatása.”
Eszerint a cégautó magánhasználata adómentes, a cégautó adó megfizetése független a természetbeni juttatástól, mert vagyoni tipusú adóra változott.
2008. december 15. hétfő at 13:07
Kedves Csabi!
Akkor szerinted nem kell útnyilvántartás cégautóra? (4-es pont szerint)
2008. december 15. hétfő at 13:34
Kedves Ákos!
A magáncélú használat miatt semmiképpen sem szükséges az útnyilvántartás, mert az SZJA tövény adómentes természetbeni juttatások közé sorolta át.
Vigyázat ez csak február 1-től él!
Társasági adó szemponjátból nem tudom, hogy elismert költség marad-e vagy sem, mert azt még nem tudtam átnézni, de ha azt vesszük alapul, hogy ami az SZJA-ban elismert, azt a TAO is szinte kivétel nélkül elismeri költségként, akkor várhatóan amiatt sem lesz szükséges az útnyilvántartás vezetése. De ezt még tényleg nem néztem meg.
2008. december 15. hétfő at 14:05
Köszönöm az infót. Igaz, ennek hallottuk az ellenkezőjét is máshonnan…
Mindenesetre ha megnézed, megköszönném, ha megosztanád az infót velünk is.
Addig mi próbálunk minél hivatalosabbat keríteni.
2008. december 15. hétfő at 15:01
Társasági adóról továbbra sem tudok nyilatkozni, de az “SZJA törvény – útnyilvántartás” részét, amit fent írtam, egy szakmai konferencián a PM főosztályvezetője is mgerősítette.
Üdv,
Csabi
2008. december 17. szerda at 08:16
[...] Stratégiai partnerünk: Hasonló bejegyzések Ki kerülheti el jövőre az új cégautóadót? [...]
2008. december 31. szerda at 19:28
Kedves Ákos!
A 3. pontban azt írtad, hogy a 70. §-t nem vonták vissza.
Érdeklődnék, hogy a MK08174.pdf 79. oldalán a 238. § 2. pontjának 3. pontja szerinted nem ezt tartalmazza?
Üdv,
Feri
2008. december 31. szerda at 19:32
Tévedtem, bocs.
Azóta kiderült számomra is, hogy törölték.
Törlöm ezt a részt a bejegyzésből.
2008. december 31. szerda at 19:35
Ettől függetlenül kell útnyilvántartás, csak más miatt…
Hallgasd meg a legfrissebb bejegyzésben lévő interjút, ahol elhangzik a lényeg, és hamarosan újabb prominens személy nyilatkozik nekünk amiben elmondja, hogy miért kell MÉG útnyilvántartást vezetni céges autóra is….
2009. január 22. csütörtök at 20:34
Csak egy kérdésem lenne.
Ha van a cégnek egy olyan autója amit nem használ, nem számol el rá semmilyen költséget akkor is fizetnie kell cégautóadót?
Ha van megoldás kérlek irjátok meg, és azt is hogy merre taláható.
Előre is köszönöm.
2009. január 22. csütörtök at 21:52
Ebben az esetben is kell fizetni cégautóadót, mert cégtulajdonban van.
Megoldás: átiratni a kocsit.
2009. január 25. vasárnap at 19:59
Köszönöm válaszod, de főleg ennek az országnak, ugyanis igy az esélyt sem adják meg hogy a jelenleg semmit sem profitáló cégem későbbiekben el tudjon indulni valamilyen új lehetőséggel. Ugyanis ha nincs egyáltalán bevétel úgy átirni sincs pénz,igy marad az eladás. tehát a jövőbeli lehetőséget sem kell utánna várni.
2009. február 24. kedd at 21:14
Sziasztok
Nekem azért nem teljesen világos még a cégautóadó
EVA-s Bt.-nek, ahol a cégnek nincs gépkocsija és hivatalos utakra saját gépkocsit használnak, ha jól értelmezem nincs cégautó adó kötelezettsége, ha kiküldetési rendelvénnyel küld hivatalos utakra.
De mi a helyzet a kiküldetési rendelvénnyel? :/ Konkrét törvényi szabályozás vonatkozik rá és a tartalmára. És ha jól értem, a cégautóadó könnyen át tud alakulni személyek személyi jövedelemadó alapját növelő tényezővé.
Mondjatok erre nekem valami pro-t vagy kontrát
2009. június 10. szerda at 14:38
Üdv!
Eddig útnyilvántartást kellett vezetnem, és kaptam így a 9 Ft/km-es amortizációs költségtérítést az üzemanyag költségtérítés mellé.
Mióta kiküldetési rendelvénnyel kell dolgoznom, az amortizációs kötlségtérítés megszűnt. Már rengeteg helyen néztem a neten, de konkrétan sehol nem írták, hogy ez így jogszerű-e. Az lenne a kérdésem, hogy ez tényleg így működik-e, mert nekem nem szólt senki erről, csak kevesebb fizut kapok újabban…
Előre is köszönöm a választ!
2009. június 11. csütörtök at 09:04
Kedves Szasza!
Valami biztosan nem stimmel, ugyanis a Szja törvény 3. számú melléklete így határoz:
II. Igazolás nélkül elszámolható költségek
Az e törvényben elismert költségek esetében, ha törvény vagy kormányrendelet (a továbbiakban: jogszabály) költségtérítésről rendelkezik, akkor a ténylegesen felmerült és igazolt kiadás érvényesítése helyett a jogszabályban meghatározott mértékig igazolás nélkül számolható el az adott címen költség azzal, hogy akkor ezt a költséget teljes egészében elszámoltnak kell tekinteni. Ilyen költségnek minősül különösen
…
6. a kifizető által a magánszemélynek a saját személygépkocsi használata miatt fizetett költségtérítés összegéből a kiküldetési rendelvényben feltüntetett km-távolság szerint az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az állami adóhatóság által közzétett üzemanyagár, valamint 9 Ft/km általános személygépkocsi normaköltség alapulvételével kifizetett összeg.
…
2010. február 17. szerda at 16:13
Tisztelt RR!
Érdeklődnék hogy 1 személyes Kft. esetében is kell-e útnyilvántartást vezetnem illetve kiküldetési rendelvényt írnom magamnak minden egyes úthoz?
Mert ugy e a kiküldetési rendelvényen van a munkáltató aki a cégem és a munkavállaló aki én vagyok.??? ez így nekem nem tiszta! Vagy saját magamnak állítom ki mindig….?
A cégben nincs alkalmazott és társ sem, csak ügyvezető azaz én.
Egyáltalán igénybe vehetem…..???
köszönöm.
Z.
2010. február 17. szerda at 16:14
+1 kérdés:
A tankolásokról kell gyűjtenem a számlákat is vagy nem?
2010. február 18. csütörtök at 11:39
#Zoli: Egyszemélyes Kft esetében sajnos nem jöhet számításba a kiküldetési rendelvény, mivel a kiküldő és a kiküldött nem lehet ugyanaz a személy, saját magát nem küldheti ki senki.
Magánautója költségeit így útnyilvántartás alapján számolhatja el, a cégautóadó megfizetése mellett. Amennyiben APEH fogyasztási norma és APEH üzemanyagár alapján számol, nem kell gyűjteni a benzinszámlákat a magánautó esetében.
2010. február 18. csütörtök at 11:49
hmmm…
az autó nem a cég nevén van hanem az én saját tulajdonom….
Hát más forrásból származó információim szerint írhatok magamnak…. (Könyvelő).
Most egy kissé sziven ütött ez a kérdés?
Hol tudok esetleg utánanézni?
köszönöm a segítséget.
2010. február 18. csütörtök at 11:52
Találtam egy választ pont erre a kérdésre:
(lehet akkor rosszul értelmeztem????
http://www.adoforum.hu/szakmai_forum/tema/22801/egyszemelyes-kft-tulajdonosanak-auto-elszamolasa?wa=ADO0912
2012. január 31. kedd at 14:53
Just Browsing…
While I was surfing today I saw a excellent article concerning…
2012. február 1. szerda at 18:28
News…
I was reading the Yahoo news and I saw this really cool info…
2012. február 1. szerda at 23:21
Nice Focus….
I really like the direction you’ve decided to take this blog….
2012. február 2. csütörtök at 08:50
Tumblr article…
I saw someone talking about this on Tumblr and it linked to…