Előző videós bejegyzésem kapcsán írt a blogjába Jónás Gergő, az ingyenes F.U.C.K. útnyilvántartó program fejlesztője, a bejegyzését itt érdemes elolvasni. Csináljuk itt egymásnak a forgalmat…
Nyilván nem tudtam megállni szó nélkül – ezt tudta Ő is – és egész szép párbeszéd fog kialakulni érzésem szerint, ami már nem csak az útnyilvántartásról szól, hanem egyéb érdekes dolgokat is érinteni fog, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre!
"Kedves Gergő!
Itt "a konkurencia" beszél.
Köszönöm elemzésed a bejegyzésemről, én is hozzátenném a magamét:
- Igen, tudatosan építem a cégem, ennek fontos eleme a piackutatás, melyben kaptam olyan infókat amit – érthető okokból – nem olvastam fel a bejegyzésben. Kialakult az irány, amit követnünk kell a nagyobb siker érdekében.
- Mint mindennek, a videós bejegyzésnek is megvan az előnye-hátránya, a hátrányait valóban nagyon jól látod. Ezért nem is váltok át erre, de fogom használni, mert a hosszú mondanivalókra jó (személyesebb is), akit érdekel megnézi otthon, a hosszú szöveget sem biztos, hogy elolvassa, főleg azért, mert valószínűleg én nem szánom magam arra, hogy megírjam…
- Valóban, akkor jó a városok közti távolságszámítás, ha azokat az ember egyesével módosítgatja, de kinek van erre ideje? Ha meg módosítani kell, akkor egyáltalán minek az egész? Nagyjából belőni? Annak nagyjából nagy büntetés lehet a vége… egyáltalán, egy komoly cég nem bízza a "véletlenre" a dolgokat, aki pedig csak az ingyenesben gondolkodik mindenből, annak valószínűleg azért nem sikeres a vállalkozása – nem tudja megfizetni – mert több időt tölt a kisérletezgetéssel mint a bevételtermető munkájával. Ilyen mindig lesz. Lehet itt most sztrájkolni ellenem, lehet technikai oldalról indokolni, elvi kérdést csinálni az egészből, de a tény az, hogy akinek sikeres vállalkozása van, az tudja miről beszélek, nincs idő ilyenre / nem kockáztat feleslegesen.
- Idő kérdése, hogy a konkurenciá(k)nak is meg fog jelenni – az ugyanúgy térképes – megoldása (hozzánk hasonlóan – amire fel vagyunk készülve), akkor mit fogtok mondani? "Eddig átvertük az Ügyfelet, de most itt a tuti?"
- "Ami ingyen van, annak nincs értéke". Ha tetszik, ha nem, ez így van. Van más konkurenciánk, aki olcsón adja a programját – vagy ingyen valami más mellé -, így van sok "eladásuk", de arra mit lépsz, hogy míg nekünk a vásárlás után 81% használja a programunkat, addig Nekik (és Neked?) 5-10%… Vajon mi az igazán drága? Veszel valamit, de nem használod, esetleg ringatod magad abban, hogy "van programom, tehát minden rendben" és akkor van koppanás amikor a nem létező eredményre is szükséged lenne VAGY az, amikor értéket vásárolsz és azt használod is?
- Sajnos a linux soha nem lesz életképes a szervereken kívül. És ezt nem a technikai lehetőségek fogják megakadályozni, hanem a gondolkodás a fejekben, és a linux konkurenciája. Ebbe most ne menjünk bele, mert az hosszabb, és más téma. Viszont melyik fejlesztő dolgozik szerelemből? Azaz ki fog ingyen / nagyon olcsón előállítani egy jól használható linuxos ügyviteli rendszert? Mert ez nem a Google piaca, ez egy kis ország kis piaca, annak mégkisebb szelete… azért mert van egyre több érdeklődő, az nem jelent egyre több – és rentábilisabb – vásárlót is. Lassan 10 éve riogatnak a Linux robbanásszerű elterjedésével, erre a Macintosh a prémium áraival növekszik robbanásszerűen… erre mit lépsz? Ja igen, kezdenek a vásárlók tudatosak, igényesek lenni… az szerinted tudatos, hogy a nagyobb járulékterhek mellett ingyenes programokat keres valaki? Nem, az menekülés. Valószínűleg nem tudott fejlődő vállalkozást építeni…
A kérdés az, hogy ki tud üldözni, és kinek KELL menekülnie…"









2008. június 21. szombat at 09:40
[...] Olcsójánosok ellenzőinek érdekes lesz.Ehhez a bejegyzéshez meg kell érteni és el kell olvasni ezt. [...]
2008. június 21. szombat at 10:15
[...] Beszólt a konkurencia! Előző videós bejegyzésem kapcsán írt a blogjába Jónás Gergő, az ingyenes FUCK útnyilvántartó program fejlesztője, a bejegyzését itt érdemes elolvasni. Csináljuk itt egymásnak a forgalmat… Nyilván nem tudtam megállni szó nélkül – ezt … [...]
2008. június 21. szombat at 10:40
A videó szerintem sem praktikus mindenre és próbaképpen kipróbáltam helyette egy másik megoldást a blogom legutolsó bejegyzésébe.
Felmérést tettem hozzá, hogy lássam az általam javasolt megoldás megállja a helyét és elég érdekes eredmények születtek.
2008. június 21. szombat at 12:58
Jó ez a képsorozat, de az én videómnál nem alkalmazható… marad a mix…
2008. június 22. vasárnap at 17:11
Szerintem a Linux ingyenessége nem lehet akadály abban, hogy pénzért fejlesszenek jó alkalmazásokat bármelyik Linux platformra.
Nekem is több tekintetben “elegem” van a Windows-ból, és amelyik gépen nincs szükség Win-re, ott már le is cseréltem linuxra. Még a számítástechnikában kevésbé jártas kollégáknak sem okoz gondot a használata, és a korábbi Windowsokhoz képest egyszerűen NINCS gond vele.
Szóval még ne temesd a linuxot Ákos.
Azt gondolom, hogy a mindkét platformról egyformán elérhető (talán web alapú) fejlesztéseké a jövő.
Szerintem, bár én csak egy műkedvelő “amatőr” vagyok.
Üdv,
Csabi
2008. június 22. vasárnap at 17:12
Szerintem a Linux ingyenessége nem lehet akadály abban, hogy pénzért fejlesszenek jó alkalmazásokat bármelyik Linux platformra.
Nekem is több tekintetben \\\”elegem\\\” van a Windows-ból, és amelyik gépen nincs szükség Win-re, ott már le is cseréltem linuxra. Még a számítástechnikában kevésbé jártas kollégáknak sem okoz gondot a használata, és a korábbi Windowsokhoz képest egyszerűen NINCS gond vele.
Szóval még ne temesd a linuxot Ákos.
Azt gondolom, hogy a mindkét platformról egyformán elérhető (talán web alapú) fejlesztéseké a jövő.
Szerintem. Bár én csak egy műkedvelő \\\”amatőr\\\” vagyok.
Üdv,
Csabi
2008. június 22. vasárnap at 17:33
Egyáltalán nem temetem a Linuxot, sőt a szerverek területén nagyon keményen ott van… viszont rendszerépítő cégemben azt is látom, hogy a Microsoft is beerősített, méghozzá sikeresen.
De itt nem a Linuxról van szó.
Miért nem lehet megérteni, hogy ezen a világon semmi sincs ingyen?
A google sem (a leggazdagabb cég), a linux sem (drágább a szakember hozzá), az ingyenes / nagyon olcsó útnyilvántartó sem (mert vagy csalinak szánják egy drágább termékhez vagy béna a program és büntetésben fizetsz ki többet), SEMMI sincs ingyen!
Vagy tud valaki olyet amihez kapásból nem tudom ugyanígy az árát mellérendelni?
2008. június 22. vasárnap at 18:29
“Vagy tud valaki olyet amihez kapásból nem tudom ugyanígy az árát mellérendelni?”
persze: egy sör előtte, egy konyak utánna. megfizethetetlen.
2008. június 24. kedd at 07:29
Ezen a világon semmi sincs ingyen,mondod,de mindenki ingyen szeretne mindent.Ez nem fog megváltozni,a minőség sajna másodlagos dolog.Az útnyilvántartásban a legolcsóbb és legegyszerübbet kerestem.A Linux programot nem ismerem nem tudok hozzászólni én meg vagyok elégedve a Microsoft-al.
2008. június 24. kedd at 07:50
Ebben szerintem tévedsz.
Én például – és még sokan – nem szeretik az ingyenes dolgokat. Saját pénzem ellensége vagyok?
Nem. Csak szeretem tudni a dolgok árát – értékét. Előre. Mivel tudjuk, hogy semmi sincs ingyen, jobban szeretem előre tudni az árát, mint utólag… nem jobb így?
Minőség másodlagos? Nálam elsődleges.
Sokan azt sem tudják, hogy mi a “minőség” definíciója…
És a legolcsóbb mit jelent? Azt, hogy aktuálisan minél kevsebbet kelljen kifizetni, vagy azt, hogy a legjobban járjak – mondjuk amíg használni akakrom.
És a legegyszerűbb program? Egyszerűen készítek el látszólagos vagy VALÓDI eredményt?
Sok még itt a tisztáznivaló…..
2008. június 24. kedd at 10:01
Valóban, minden a minőségen múlik. Csak azt is látni kell, hogy minden ember más módon viszonyul a minőséghez. Ami az egyik embernek jó minőséget jelent, az a másiknak könnyen jelenthet silányságot!
Ákos!
Ha már így feldobtad a kérdést, Te hogyan definiálnád a minőséget?
Zsolt
2008. június 24. kedd at 14:03
Minőség definíciója: a megfelelőség mértéke.
Lefordítva útnyilvántartásra: hiába felel meg Neked az egyik útnyilvántartó program, ha az eredménye nem felel meg az APEH-nak, akkor az rossz minőségű!
Akkor is rossz a minőség, ha az eredmény megfelelő, de az előállításához szükséges energia (pl. idő) túl nagy.
2008. június 29. vasárnap at 00:37
Szerintem a minőség és az ár nem feltétlenül (sőt!) függenek össze.
Sikerült már 20 ezerért remek progit venni és majd\\\’ félmillióért egy rakás… szóval érted.
Attól, hogy valami ingyenes még verheti magasról a kereskedelmi terméket. És persze támogatás sokszor elérhető, igaz ez már pénzes, de legtöbbször nincs is rá szükség.
Azzal sem értek egyet, hogy a Linuxhoz drágább a szakember. Én azt tapasztalom, hogy a windowshoz \\\”mindenki\\\” ért. Ezért tényleg olcsóbban lehet a \\\”mindenki\\\” közül egy embert választani, de az ilyet én nem nevezném szakembernek. Az igazi szakember drága, mert ő tényleg ért hozzá. Platformfüggetlenül.
Persze megértem a e álláspontodat -nagyon is-, de szerintem az igazság valahol a kettőnk véleménye között lehet. Amikor csak lehet szabad szoftvereket használok. Desktopra kizárólagosan, szervercélokra is, eddig semmi hátrányom nem származott ebből. Míg Windowst használtam, addig sok időt töltöttem a karbantartásával, összehasonlítva a jelenlegi Debiannal és a munkámat is lassabban tudtam elvégezni. Most kevesebb leállással vagyok gyorsabb és licenszdíj sem terheli a gépemet.
Sokszor ezt is tudják az ingyenes/szabad szoftverek. Persze ha a feladat erősen specializált, nem lesz ilyen, marad a fizetős. És vannak olyan helyzetek, amikor tényleg kifizetődőbbnek látszik fizetni.
Az eddigi postjaidból az sugárzott, hogy mindennek az értékét nézed, nem az árát. Ezt egy nagyon követendő példának tartom (tanultam is sokat a postjaidból), de itt valahogy nem ezt érzem. Jól érzem? Miért?
2008. június 29. vasárnap at 08:15
Szia!
Az egész érzésed azért van, mert messze eltértünk a bejegyzés alapvető témájától. Itt konkrétan a két útnyilvántartó program különbségéről beszéltünk aztán jött a linux, stb.
“Aminek nincs ára annak nincs értéke”.
Ezt még mindig tartom, mivel ez nem azt jelenti, hogy az ingyenes program nem lehet jó, hanem azt, hogy (pár kivételtől eltekintve) a felhasználó szemében nincs értéke!
Ez nagy különbség.
Hiába van a kezed alatt akármilyen érték, ha az nem értékeli akinek kéne. Azért KELL árat rendelni az értékhez, mert akkor komolyabban veszed. Ennyi.
Példánknál maradva a RoadRecord nem kis befektetés. Meg is becsülik az emberek, 81% (elsöprő többségben elégedetten) használja azok közül akik megvették.
Szerinted hány százalék használja a többi útnyilvántartót? Mert erre a kérdésre nagy ívben kikerülték a választ az érintettek… gyanítom azért, mert fogalmuk sincs.
Nekem viszont felmérésem van róla… csak mindent azért nem teszek fel a netre, de ezt most elárulom a kedvedért:
5-18% között!
Érzed a különbséget?
As akkor most jön ki az ár – érték kérdés különbsége: itt – akik útnyilvántartó programot vásároltak – RoadRecord esetében a vásárlók 81%-a használható befektetésre tett szert, míg a többi program esetében max. 18% mondhatja ezt el magáról, min. 82% kidobta a pénzét az ablakon… az arány fordított…
Melyik program vásárlócsoportja járt jobban?
2008. július 2. szerda at 01:39
Ha a felhasználó szemében az ingyenes programnak nincs értéke, akkor nem kell neki megmondani, hogy az. Ítélje meg (és ne “előítélje”) a program valós tudását!
A Te programodat 81% használja elégedetten, a többit viszont csak 18. Én ebből másra következtetnék:
Először is: a Te programod jó.
Másodszor: a többi programnak csak a marketingje jó, mert megveszik és mégsem használják. De itt azért a felhasználó is hibás, mert miért nem nézi meg, próbálja ki a programot vásárlás előtt? Utána úgyis a jobbat fogja választani.
“Azért KELL árat rendelni az értékhez, mert akkor komolyabban veszed.”
Ezzel nem értek egyet: egy komoly programot akkor is komolyan veszek, ha az ingyenes. Viszont nálam más elbírálás alá esnek: egy fizetős programnál semmiféle hegesztés, javítgatás nem elfogadható. Szóval nálam csak az elvárás magasabb, de az utólagos megítélést nem befolyásolja. Ha pedig sikerül megvenni egy olyan progit, amit nem nem lehet használni/senki nem használ, meg kell nézni, hogy miért lett mégis megvásárolva (és a későbbiekben hogyan lehet tisztán gondolkodni a marketing ellenére is). De ez már nagyon OFF lenne itt…
2008. július 2. szerda at 11:13
Szerinted azt hogy lehet kivitelezni, hogy elhalgatod, hogy ingyenes egy program? Általában ezzel hirdetik, ez a csali… és mindenki az árát próbálja meg előbb levadászni… érdekes gondolat.
Azzal vitatkoznék, hogy a többi program marketingje jó… átlagos. Az ára jó, és az már a többségnek elég. Azért próbáljuk meg a nevelni az érdeklődőkat, hogy tudatosabban válasszanak. Persze ez a gagyi árusoknak nem érdekük.
2008. július 14. hétfő at 19:50
Szia Ákos!
Én valóban az értéket nézem, és ahogy írtad: “Minőség definíciója: a megfelelőség mértéke.”
Ezért van az, hogy használok sok ingyenes programot, azokhoz a funkciókhoz, amikhez számomra elegendő az ingyenes szoftver tudása. És használok sok fizetős programot is azokhoz a funkciókhoz, amelyekhez nem találtam számomra eleget tudó ingyenes szoftvert.
Tehát nem elsősorban az ár alapján döntök, hanem az alapján, mire van szükségem. Ha a szükségletem kielégíti egy ingyenes program, használom! Volt már olyan, hogy elkezdtem valamit egy ingyenes progival, belejöttem, és megvettem a fizetős verzióját. Nekem egyébként ez a kedvencem, ha a gyártó ad egy alapverziót ingyen, amivel elboldogul, akinek nincs szüksége a szoftver minden tudására, egyúttal megszokja / megszereti a programot, és ha szüksége lesz több tudásra, megveszi a mindent tudó verziót. Ez is egy marketing-stratégia
Juli