Célzott, az útnyilvántartásra fókuszált ellenőrzést jelentett be az APEH egyik Ügyfelünknél.
Volt nagy lótás-futás a cégnél, előszedték az útnyilvántartásukat, és a könyvelőtől kezdve a könyvvizsgálóig mindenki azon dolgozott, hogy ne találhassanak hibát az ellenőrzésnél.
Eljött a nagy nap, megjelentek az ellenőrök, kérték az útnyilvántartást. Ellenőreink kedve alábbhagyott, ugyanis már ismerték a RoadRecord-al készített útnyilvántartás megjelenéséből, hogy mivel állnak szemben – tudták, hogy abban nem találhatnak nagyon hibát -, így köszönettel egyből vissza is adták, és kénytelenek voltak mást keresni, amiből befolyhat némi pénz…
Lehet ennél nagyobb elismerésünk, eredményünk? (hasonló történetet már több helyről is hallottunk a programunkkal kapcsolatban)









2008. január 7. hétfő at 12:49
Ez – már megbocsáss – hülyeség. Mivel a programban – mint minden más programba is – emberek viszik fel az adatokat, így kb. ugyanannyi esély van arra, hogy a RoadRecord-ban kamu/téves adatok vannak, mint más programnál…
Tehát éppen annyira kell ellenőrizni ezt is, mint más programokat is. Illetve más programokat is ezek alapján el kéne “engedni”, hisz ha valaki a RoadRecord-ba fel tud vinni “jó” adatokat, akkor abba is.
2008. január 7. hétfő at 16:53
Igazad is lenne – ha nem lenne a RoadRecord-ban logikai ütközéseket kiszűrő funkció! De mivel van, ezért ez a bejegyzés megállja a helyét… főleg, hogy azok – akiknek a legjobban meg kell felelnünk-, elismerik a programot: az APEH!
2012. január 31. kedd at 15:31
Tumblr article…
I saw a writer talking about this on Tumblr and it linked to…
2012. február 1. szerda at 17:16
Just Looking…
When I was surfing today I saw a excellent post concerning…
2012. február 2. csütörtök at 12:07
Informative and precise…
Its difficult to find informative and precise info but here I noted…